Torna Eb: döntőbe jutott a magyar csapat Mersinben

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 19:19
null
Biztató magyar szereplés Kovács Zsófia vezérletével (Fotó: Dömötör Csaba)
Bejutott a hatos csapatdöntőbe a női válogatott a mersini torna Európa-bajnokságon.

Mersin múlt héten a férfi tornászokat látta vendégül, ezekben a napokban pedig már a hölgyeké a főszerep: akárcsak az erősebbik nemnél, itt is jó néhány ország hiányzik a kontinensviadalról, és persze a legnagyobbak és a legjobbak.

Ettől még sikerként értékelhető, hogy a Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Székely Zója összetételű válogatott bejutott a szombati csapatdöntőbe.

A mieink gerendán kezdtek, s a szer ezúttal sem vált a kedvencükké, hiszen több hiba is becsúszott a gyakorlatokba – az Eb-n a selejtezőkben öt tornász alkotja a csapatot, egy-egy szerre négy mehet fel, és a három legjobb pontszám számít be az eredménybe, a fináléban viszont már csak három tornász mutathatja be szerenként a gyakorlatát, és mindhármójuk pontszáma hozzáadódik az eredményhez.

Aztán még a talajjal sem lehettek túlságosan elégedettek a lányok, itt is akadtak rontások, és az előzetes tervekhez képest változás is történt, merthogy Bácskay ezen a szeren mégsem lépett pódiumra lábfájdalma miatt.

Az ugrás és a felemás korlát már jóval nyugodtabb magyar szereplést és természetesen pontosabb gyakorlatokat hozott, ennek eredményeként pedig Kovácsék a románok és ukránok mögött a harmadik helyen végeztek a selejtezőben.

Mindezek után az persze nem meglepő, hogy a gerenda szerenkénti fináléjában nem lesz magyar tornász, a másik háromban viszont igen – ráadásul két-két magyar kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé ugrásban, felemás korláton és talajon is.

Az Eb-ezüstérmes Kovács Zsófia az első helyen jutott be az ugrás és a felemás korlát fináléjába, és Székely Zója is duplázott, ő talajon és felemás korláton bizonyíthat. Az utolsó pillanatban a csapatba kerülő Böczögő Dorina talajon, Bácskay Csenge pedig ugrásban lép pódiumra a vasárnapi szerenkénti finálékban.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Torna: domináltak a KSI-s lányok az ifjúsági országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.04. 14:49

Czifra Bettina Lili: A saját vállamra tettem terhet, mert mindig sokat várok el magamtól

Egyéb egyéni
2025.06.04. 09:34

Torna Eb: Mészáros Krisztofer hatodik lett nyújtón

Torna
2025.05.31. 17:13

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
2025.05.30. 19:07

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
2025.05.30. 17:51

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
2025.05.30. 15:00

Mészáros Krisztofer Eb-bronzérmes egyéni összetettben!

Torna
2025.05.29. 21:13
Ezek is érdekelhetik