Birkózás: kedden döntenek a világbajnokság megrendezéséről

2020.11.07. 11:33
null
Hamarosan kiderül, lesz-e idén birkózó-vb (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) vezérkara kedden határoz arról, hogy megtartják-e Belgrádban a december közepére tervezett világbajnokságot.

Eredetileg e hét péntekre ígérték a döntést – amelyet online szavazás keretében hoznak meg – de utóbb módosították az időpontot a jövő hét elejére. A halasztást Mihail Mamiasvili, az orosz sportági szövetség elnöke, az UWW alelnöke tudatta.

Az UWW július elején jelentette be, hogy a koronavírus-járvány ellenére idén teljes vb-t akar rendezni a szerb fővárosban. Nenad Lalovic, a nemzetközi szövetség szerb elnöke akkor úgy fogalmazott, hogy óvatosan optimisták a birkózás decemberi visszatérésével kapcsolatban.

„A sportolók, az edzők és a közreműködők biztonsága a legfontosabb, és mindent megteszünk, hogy ezt Belgrádban is lehetővé tegyük”– mondta az UWW elnöke.

Az év végi világbajnokság a tervek szerint december 12-én kezdődne és 20-áig tartana. Az esemény megrendezését október közepén megerősítették, ám azóta az amerikaiak és a japánok is bejelentették, hogy nem indulnak.

Legfrissebb hírek

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
2026.11.05. 16:55

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
2026.11.05. 07:16

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
2026.11.04. 09:24

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08