Torna: Dévai jogi lépéseken gondolkodik a személyiségi jogai megsértése miatt

MTI/R. B.MTI/R. B.
2020.10.21. 15:17
null
Dévai Boglárka még nem tudja, mennyire súlyos a sérülése (Fotó: Magyar Tornaszövetség)
Dévai Boglárka nem érti, Sóvágó Lajos volt szövetségi kapitány miért állította azt a közösségi oldalán, hogy az Európa-bajnok tornásznak elszakadt a keresztszalagja, hiszen még Dévai sem tudja, pontosan milyen sérülést szenvedett.

 

A korábbi szövetségi kapitány azt írta, a szombathelyi sportolót keresztszalag-szakadás miatt ismét meg kell műteni. A szövetség az MTI érdeklődésére megerősítette a sérülés tényét, ám hozzátette, hogy a pontos diagnózist csak hétfőn közli.

„Valóban van egy sérülésem, de azt egyelőre nem tudni pontosan, mi a probléma, jövő héten kerül sor újabb vizsgálatokra, és akkor derül ki, hogy tulajdonképpen mi a baj – idézi a Magyar Tornaszövetség szerkesztőségünknek is elküldött közleménye Dévai Boglárkát. – Nagyon el vagyok keseredve és felháborítónak tartom, hogy egy idegen ember a saját közösségi oldalán olyan tényeket jelentet meg velem kapcsolatban, amelyeket még én magam sem tudok, és egyelőre még az orvosok sem. Először talán engem kellene megkérdeznie. Nem is értem, hogy fordulhat ez elő, mi a célja vele, és komolyan gondolkodom azon, hogy jogi lépéseket teszek személyiségi jogaim megsértése miatt.”

Dévai a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmes lett, ezt követően, szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmai voltak. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni.

Tavaly tavasszal egy újabb korrekciós műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak június elején tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében idén októberig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen. A visszatérésére a hónap első hétvégéjén, a szombathelyi világkupaversenyen került sor, ahol szintén aranyérmet nyert ugrásban.

Legfrissebb hírek

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Nadia Comaneci: Az úttörők nem követik a trendeket, ők teremtik azokat

Torna
2026.05.08. 09:14

Kovács Zsófia ismét odaérne Európa, vagy akár a világ legjobb tornászai közé

Egyéb egyéni
2026.05.07. 11:33

Kovács Zsófia nyert felemás korláton a torna ob-n

Torna
2026.05.03. 17:49

Újra önálló felnőtt-csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
2026.04.29. 16:55

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19
Ezek is érdekelhetik