Evezős Eb: a délután érdekelt magyar egységek közül egy sem jutott középdöntőbe

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.10.09. 18:18
null
A Simon Béla, Juhász Adrián egység egy hellyel maradt le a középdöntőről (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A négy magyar egység közül egyiknek sem sikerült a péntek délutáni reményfutamból a középdöntőbe jutnia az evezősök vasárnapig tartó 77. Európa-bajnokságán, Poznanban.

A verseny eredményközlője szerint a férfiaknál egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz reményfutamában az ötödik, utolsó helyén végzett, és a folytatásban csak a 13. helyért küzdhet majd a kontinensbajnokságon.

Kettesben Simon Béla és Juhász Adrián, míg kétpárban Ács Kristóf és Bácskai Máté a reményfutamában negyedik lett, így mindkét egység egy hellyel maradt le a középdöntőről, és a C-döntőben zárja Eb-szereplését. Simonék az orosz, míg Ácsék az észt, a finn, az orosz és a szlovén hajóval mérkőznek meg a 13. helyért.

A nőknél az Abid Syham, Csepel Zsófia könnyűsúlyú kétpár az előfutamához hasonlóan a reményfutamában is utolsó helyen végzett – hiába gyorsult délelőtti időeredményéhez képest több mint 14 másodpercet –, így a C-döntőben lesz érdekelt, a cseh, a német és az orosz hajóhoz hasonlóan.

A délelőtti programban férfi könnyűsúlyú egypárban a címvédő Galambos Péter előfutamát megnyerve jutott a szombati középdöntőbe. A nőknél könnyűsúlyú egypárban Sándor-Polivka Dórának, illetve a Preil Vivien, Gadányi Zoltána kétpárnak az előfutamból nem sikerült bejutnia a középdöntőbe, a két egységnek a szombati reményfutamban lesz jelenése, miként a paraevezős Pető Zsoltnak is.

Miután férfi könnyűsúlyú négypárban mindössze négy egység nevezett – a magyar hajóban Szabó Bence, Forrai Dávid, Szigeti Roland és Furkó Kálmán ül –, nekik először a szombati pályabeosztón kell vízre szállniuk, majd a vasárnapi A-döntőben.

TOVÁBBI PROGRAM
SZOMBAT

9.00: középdöntők és reményfutamok
VASÁRNAP
8.30:
döntők

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
22 órája

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51