Birkózás: törölték az U23-as vb-t, a felnőtteké még tervben van

MTI MTIMTI MTI
2020.09.17. 09:47
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) törölte a novemberre tervezett U23-as világbajnokságot, a decemberre kiírt felnőtt-vb-t ugyanakkor egyelőre még nem vette ki a versenynaptárból.

Az UWW vezetősége már a múlt héten visszamondta a szervezet valamennyi szeptemberi és októberi nemzetközi viadalát, a tamperei U23-as világeseményről pedig a hét elején döntött, miután úgy ítélte meg, a koronavírus-járvány miatt nem lehetne biztonságosan megrendezni.

A felnőtt-világbajnokságot december 12. és 20. között Belgrádban tartanák, és jelenleg a szövetség bízik benne, hogy sor kerülhet rá.

„Most a végrehajtó bizottság úgy határozott, a felnőttvébé marad a naptárban. Persze csak akkor rendezzük meg, ha az országos és a nemzetközi járványügyi helyzet azt lehetővé teszi” – nyilatkozta Mihail Mamiasvili UWW-alelnök a TASZSZ hírügynökségnek az insidethegames.biz híre szerint.

Az idén nem rendeztek volna normál, minden kategóriát érintő világbajnokságot a birkózóknak, ám a tokiói olimpia jövő nyárra halasztását követően az UWW úgy döntött: egy teljes vb-vel ad lehetőséget a sportolóknak arra, hogy egy nagy világversenyen méressék meg magukat.

Legfrissebb hírek

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
2026.11.05. 16:55

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
2026.11.05. 07:16

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
2026.11.04. 09:24

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2026.11.02. 13:47

Bacsa Péter lett a Nemzetközi Birkózószövetség szakmai bizottságának új elnöke

Birkózás
2026.11.01. 19:11

Az amerikaiak az utolsó napon még két aranyat behúztak a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.11.01. 16:18

Bajcajev most sem bírt az azerivel, ötödik helyen zárt a vb-n

Birkózás
2026.10.31. 14:45

Kuramagomedov most sem kímélte az idegrendszerünket, kikapott az iránitól

Birkózás
2026.10.31. 09:08