Kick-box: jövőre is Magyarország rendezheti az utánpótlás Eb-t

T. P.T. P.
2020.08.07. 11:13
null
Ismét Győrben harcolhatnak egymás ellen a fiatalok (Fotó: Emily Aston)
A tavalyi győri utánpótlás Európa-bajnokság után 2021-ben ismét Magyarország adhat otthont a fiatalok kontinensviadalának – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


Tavaly augusztusban az Audi Aréna Győrben 38 ország közel 1600 versenyzője lépett tatamira és szállt ringbe, ezzel ez volt az eddigi legnagyobb utánpótlás kick-box Eb. A 18 év alatti korosztályokat felvonultató verseny ráadásul minden idők legjobb magyar szereplését hozta, úgyhogy az MKBSZ szívesen vette a sportág világszövetsége, a WAKO felkérését, hogy 2021-ben vállalja el az esemény újbóli megrendezését.

„Ritkán fordul elő, hogy két éven belül ugyanazt a versenyt ugyanabban az országban rendezzék meg, ezért mi nem is pályáztunk a 2021-es Európa-bajnokságra” – mesélte Galambos Péter.

„Akik viszont pályáztak, azoknál a WAKO illetékesei a helyszíni látogatás és előzetes felmérés alapján nem látták biztosítottnak, hogy magas színvonalon le tudják bonyolítani ezt a hatalmas versenyt. A nemzetközi szövetség ezért felkért bennünket, hogy rendezzük meg ismét az Eb-t. Mivel mi készen állunk a feladatra, van egy jól bejáratott helyszínünk is, és az új győri városvezetés is pozitívan viszonyult a megkeresésünkhöz, elvállaltuk a felkérést. Így most már hivatalos, hogy jövőre ismét nálunk lesz az utánpótlás Eb, reméljük, hogy a járványhelyzet sem fogja ezt megakadályozni.” – tette hozzá a Magyar Kick-box Szakszövetség első embere.

Legfrissebb hírek

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:51

A 31. Magyar Kick-box Világkupa ismét a magyarok erejét bizonyította

Egyéb egyéni
2026.08.31. 13:16

Magyarország vezeti az éremtáblázatot a budapesti kick-box vk-verseny második napja után

Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:59

Magyar csapatarany pointfightingban a kick-box-vk nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.08.28. 21:20

A világ egyik legrangosabb kick-box vk-versenyét rendezik a hétvégén Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.26. 09:08

A kick-box három szakága is ott lesz az Európai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.07.25. 12:29

Zsiga Melinda: Nem vagyok az a feladós típus

Egyéb egyéni
2026.06.19. 13:51

Juhász Gábor lett a kick-box szövetség új elnöke

Egyéb egyéni
2026.06.03. 15:09