Triatlon: nemzetközi viadalokat rendeznének szeptembertől

2020.04.06. 21:48
Márkus Gergely, a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) sportigazgatója elmondta, hogy szeptembertől rendeznének ismét versenyeket. A lausanne-i székhelyű ITU múlt héten június 30-ig felfüggesztette a versenyrendszerét, a munkatársai pedig otthonról – Márkus például Nyonból – dolgoznak.

„Esélytelen, hogy nemzetközi versenyeket lehessen rendezni. Ez érzékenyen érintett minket is, hiszen május közepén ért volna véget az olimpiai, és június végén a paralimpiai kvalifikáció. Teljesen át kell dolgoznunk, hogyan folytatódjanak ezek a küzdelmek″ – nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornának.

Hozzátette, ezeken a viadalokon legalább húsz, de esetenként negyven nemzet is képviselteti magát, márpedig a járvány különböző fázisban van a különböző kontinenseken és országokban.

„Ennyi országot kell figyelembe vennünk, nem csak egy kontinenst, tehát szinte a teljes világviszonylatot kell néznünk. Nálunk még jobban el fog tolódni, hogy visszatérhessünk a normális kerékvágásba″ – magyarázta. Márkus rávilágított, már meghatározták, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy a versenyeket újra lehessen indítani. Az elsődleges, hogy a sportolók tudjanak edzeni, fel tudjanak készülni, majd utazhassanak.

Hozzáfűzte, hogy az olimpiai kvalifikáció előrehaladott állapotban van, tehát a kvóták nagy része elvileg gazdára talált, és mivel az ötkarikás játékokat és a paralimpiát is jövő nyárra halasztották, van esély rá, hogy a kvalifikációt a versenypályán fejezhetik be, nem a tárgyalóasztal mellett.

Az ITU törekszik rá, hogy az év utolsó harmadában, szeptember és november között újra lehessenek versenyek, de a kvalifikációt leghamarabb januárban indítják újra. Márkus Gergely hangsúlyozta, a magyarok közül jelenleg két férfi és két női triatlonista áll kijutást érő helyen a rangsorban, ami azért jó, mert így indíthatnának csapatot a váltóversenyben.

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni és Lehmann Csongor nyerte meg a tiszaújvárosi világkupát

Egyéb egyéni
4 órája

Triatlon: magyar dupla dupla a tiszaújvárosi junior Európa-kupán!

Egyéb egyéni
10 órája

Triatlon-vk: szép magyar teljesítmények már az elődöntőben

Egyéb egyéni
2026.06.27. 19:57

A magyar triatlon ünnepi hétvégéje

Képes Sport
2026.06.27. 06:24

Lehmann Csongor ismét a győzelmet veszi célba Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.06.26. 21:27

Triatlon-vb-sorozat: tizenötödik lett a magyar vegyes váltó

Egyéb egyéni
2026.06.21. 19:18

Triatlon elit sprint ob: Trungel-Nagy Zalán és Nádas Nóra Romina sikere Ajkán

Egyéb egyéni
2026.06.21. 17:33

Triatlon-vb-sorozat: Peszleg Dominika 30. lett Quiberonban

Egyéb egyéni
2026.06.20. 15:34
Ezek is érdekelhetik