Saci – Malonyai Péter jegyzete

Már akkor a nemzet sportolója volt, amikor még nem jelölték a Nemzet Sportolójának – Monspart Saroltánál ez a legkevesebb. Meg nem mondom, hányszor láttam a különféle futóversenyeken a cél előtt néhány száz méterrel könyökölni a korlátra, hogy aztán – miközben örültem annak, hogy mindjárt vége a távnak – tőle kapjam meg az utolsó lökést: „Bravó, Péter, nincs már sok hátra, megcsináltad…!” De nem csupán az ismerősök kapták meg a biztatást, valamennyi futó, aki a mi bolyunkban – nem az élmezőny, gondolhatják – szedte a lábait.

Ahányszor csak részesültem a kitüntetésben, elgondolkoztam, hogy mennyire szeretheti a futást, a sportoló embereket, elvégre amire én odaértem, már hosszú ideje ott kellett állnia az útvonal mellett. Becsültem, becsülöm a türelmét, csodálom a kitartását, az akaraterejét. A harcait magában vívta, vívja meg, kifelé a mosoly jellemzi, a kedvesség, az őszinteség.

Ezért Saci – és nem Sarolta, legfeljebb Mosza azoknak, akik vele versenyeztek, a tájékozódási futásban lehettek partnerei, társai.

Amikor 1972-ben a skandinávok hegemóniáját megtörve világbajnok lett, vagy amikor még ugyanabban az évben első magyar nőként indult maratonin, sporttörténelmet írt. Ahogy azzal is, hogy a betegsége után, a lábát húzva sem szakított a futással. Ezerszer elmondta, hogy „sánta öregasszony vagyok”, hogy nem ő a példakép, egy bicegő nem lehet az a pályán, hanem a futás, a mozgás – a példa.

Meggyőződése, hogy csak sport van, nincs külön az elitnek s külön az amatőröknek, hiszen aki a ráérő idejében fut, úszik, futballozik, síel vagy akármi mást talál ki az egészségéért, szintén versenyző, leginkább önmagát kell legyőznie. Ahogy neki is, igaz, magasabb, a legmagasabb szinten. Világbajnokként, sportága klasszisaként kapott agyvelőgyulladást, tíz esztendejébe tellett, amíg megemésztette, hogy sohasem lesz élsportoló. Miközben ott sem hordozta tenyerén a sors, sportágát éppen úgy lenézték, mint őt, Rózsavölgyi István azért nem akarta vállalni az edzéseit, mert – nő. Rácáfolt mindenfajta lebecsülésre, ez sem éppen kis tett.

Pontos térképolvasás, gyors áttekintőképesség, az útvonal helyes megválasztása, jó távolság- és magasságbecslés – ezek kellettek a sikerhez a futótehetség mellett a világbajnoki címéhez – mondta annak idején. Tekinthetjük jelképesnek a felsoroltakat, a széles mosolyt pedig Saci tegye hozzá.

Mint mindig.