Darts: a Smile DC nyerte az idei csapatbajnokságot

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.12.02. 08:13
null
A Smile DC az idei csapatbajnok (Fotó: Magyar Dartsszövetség)
Címkék
Ez már aztán tényleg a legutolsó megmozdulás volt idén a honi dartséletben: lejátszották a honi csapatbajnoki döntőket. Méghozzá mindkét nem versengésében, mindhárom osztályban – a helyszín a népszerű bevásárlóközpont, a budapesti Lurdy Ház volt.

 

A legnagyobb érdeklődés természetesen a férfiak első osztályának első helyéért vívott csatározásokat kísérte, amelyek előtt már eldőlt, hogy nem lesz címvédés: a tavalyi győztes Sport DC első számú együttese ugyanis az elődöntőben alulmaradt a Végső János vezette Pestújhelyi SC-vel szemben.

A PSC aztán a fináléban is magához ragadta az előnyt, de az egyik legjobb hazai nevelőegyesület, a dartssulit működtető Smile DC legjobbjai fordítottak. Nem sokon múlott… Például azon, hogy a zuglóiak legnevesebb játékosa, Lakatos Gergely a mérkőzés mindent eldöntő szakaszában mind a négy meccsét megnyerte. A narancsmezesek nagy csatában diadalmaskodtak.

I. osztály. Férfiak. Felsőház. Negyeddöntő: Sport DC I–Darányi DC 2:0, Pestújhelyi SC–DÖ-MIK DC 2:1, Smile DC I–Békéscsabai DSE I 2:0, Győri DC–Sport DC II 2:0. Elődöntő: Pestújhelyi SC–Sport DC I 2:0, Smile DC I–Győri DC 2:1. A 3. helyért: Sport DC I–Győri DC 2:1. Döntő: Smile DC I–Pestújhelyi SC 2:1 (6–9, 9–8, 9–7). A győztesek: Lakatos 7, Vágó 7, Őri 5, Prés 5, ill. Melisek 9, Végső 6, Szabados 6, Borbély 3. A végeredmény: 1. Smile DC I (Hegyi Krisztián, Lakatos Gergely, Őri József, Prés Nándor, Szőgyényi Ferenc, Vágó András), 2. Pestújhelyi SC, 3. Sport DC I, 4. Győri DC, 5. Békéscsabai DSE I, 6. DÖ-MIK DC, 7. Darányi DC, 8. Sport DC II. Nők: Pestszentimrei SK–Pécsi DC 9–4, Sport DC Cicuskák–Pestszentimrei SK 9–6, Sport DC Cicuskák–Pécsi DC 9–0. A végeredmény: 1. Sport DC Cicuskák (Czipó Vivien, Kovács Tamara, Laczi Viktória, Németh Éva, Takácsné Fekete Franciska, Vereczkey Dorottya), 2. Pestszentimrei SK, 3. Pécsi DC

Legfrissebb hírek

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:02

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:32

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
2025.12.24. 12:37

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.23. 21:25

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.12.23. 16:08

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
2025.12.23. 12:20

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2025.12.22. 22:35

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.22. 18:01
Ezek is érdekelhetik