Darts: Ihász közel volt a nagy bravúrhoz; remek ifieredmény

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.09. 22:59
A World Darts Federation világbajnokságának második versenynapján, szerdán mozgalmas napunk volt. Mozgalmas és sikeres, lett ugyanis egy újabb felnőtt egyéni 17. helyezésünk Ihász Veronika révén, valamint egy ötödik helyünk az ifjúsági fiú párosok között, ahol Gévai Péter és Nagy Barnabás végig nagyon szépen játszott.

A darts amatőr világversenyein szokás, hogy a sok versenynem előcsatározásait elosztják különböző napokra, aztán a végére hagyják a javát: a döntőket a záró napra. A World Darts Federation kolozsvári világbajnokságán szerdára a felnőtt férfiak csapatversenyei, a nők párosai, illetve az ifjúsági fiúk párosai és lányok egyéni küzdelmei jutottak – nekünk pedig jutott sikerélmény szinte mindegyik kategóriában.

Ihász Veronika (Fotó: Magyar Darts Szövetség)
Ihász Veronika (Fotó: Magyar Darts Szövetség)

Hölgyeké az elsőbbség, kezdjük velük, meg ők is zártak a leghamarabb: a 256 között százszázalékos teljesítményt nyújtottak a mieink, egy körrel később viszont megfeleződött a magyar kontingens, miután Fekete Nórát és Ölei Annamáriát elbúcsúztatták, a 32 közé kerülésért vívott csatározások során Erdei Nóra esett ki nagy küzdelemben nagy sztár, az angol Lorraine Winstanley ellenében, Ihász Veronika viszont még mindig menetelt.

Három győzelem után állhatott oda az angol Maria O'Brien ellen, aki a világ egyik legjobbja, és aki 3–0-ra elhúzott a négy nyert legig tartó küzdelemben. Innen kapaszkodott vissza a magyar bajnoknő 3–2-re, sőt nyilai voltak az egyenlítéshez, de végül nem sikerült borítania a papírformát, így ő is 17. helyezett lett, akárcsak egy nappal korábban párja, Rucska József a férfiaknál.

A nap leszebb eredménye számunkra az ifjúsági fiúk között született meg, ahol a Gévai Péter, Nagy Barnabás páros három győzelemmel és egy vereséggel zárva a csoportküzdelmeket továbbjutott, ami egyet jelentett számára a negyeddöntővel, ahol 74.0-s átlaggal két leget is nyerve emelt fővel búcsúzott a később a döntőig menetelő angol duóval szemben. Ez bizony egy ötödik hely!

 

És ezzel még nincs vége a jó hírek felsorolásának, férficsapatunk ugyanis közben szép csöndben – na jó, hatalmas örömkiáltások közepette – megnyerte csoportját a 9–5-re legyőzött japánok és a 9–7-re megvert svájciak előtt. Ez aztán a kellemes meglepetés, és a Petrács Gábor, Rucska József, Székely Pál, Takács Gábor kvartettet még szerda késő este újra tábla elé szólították, immár a főtáblán, a legjobb 16 közé kerülésért. Az ellenfél Lettország volt, amelynek Madars Razma révén PDC-játékosa is van, ő azonban nem volt jelen, és nélküle nagyon is verhetőeknek tűntek a baltiak, pláne 4–1-es vezetésünknél. Innen azonban 4–5-re alakult az állás, majd mi vezettünk 6–5-re, 7–6-ra és 8–7-re is, ám sajnos a lettek mindig egyenlítettek.

A mindent eldöntő meccsen pedig nem sok esélyt hagytak, duplára sem dobhattunk.

WDF-VILÁGBAJNOKSÁG, KOLOZSVÁR

Férfi csapat. Csoportmérkőzések. 8. csoport: Magyarország (69.73)–Japán (65.60) 9–5, Magyarország (69.66)–Svájc (68.04) 9–7. A 32 között: Lettország (67.99)–Magyarország (70.53) 9–8. Női egyéni. A 256 között: Erdei Nóra (54.87)–Bardsley (Man-szigeti, 51.72) 4–1, Ihász Veronika (61.98)–Potts (walesi, 52.38) 4–0, Ölei Annamária (52.87)–Mahmud (egyiptomi, 42.38) 4–1, Fekete Nóra (51.14)–Aydin (török, 51.06) 4–3. A 128 között: Erdei (59.60)–Marani (olasz, 48.20) 4–1, Ihász (56.14)–Birsan (román, 52.89) 4–3, Sulgina (orosz, 61.37)–Ölei (57.20) 4–2, O'Sullivan (walesi, 68.32)–Fekete (56.32) 4–0. A 64 között: Ihász (69.10)–Ganbaatar (mongol, 53.46) 4–0, L. Winstanley (angol, 69.48)–Erdei (66.00) 4–2. A 32 között: O'Brien (angol, 67.45)–Ihász (67.73) 4–2. Ifjúsági fiú páros. Csoportmérkőzések. C-csoport: Girvan, Walker (skót, 68.29)–Gévai Péter, Nagy Barnabás (62.08) 4–2, Gévai, Nagy (72.32)–Pilon, Osmond (kanadai, 65.71) 4–2, Gévai, Nagy (68.16)–Kolomijcsuk, Mitrjukov (orosz, 60.36) 4–2, Gévai, Nagy (66.69)–Steinacher, Ortner (osztrák, 61.72) 4–2. Negyeddöntő: Phillips, Kay (angol, 85,21)–Gévai, Nagy (73.97) 4–2. Ifjúsági lány egyéni. Csoportmérkőzések. G-csoport: Karimi (iráni, 52.60)–Laczi Viktória (55.01) 4–3, Laczi (51.38)–Oltean (román, 41.24) 4–0, Laczi (50.52)–Sobh (egyiptomi, 37.21) 4–0, Klocsek (orosz, 60.32)–Laczi (53.48) 4–1 – Laczi csoportharmadikként nem jutott tovább a 16-os főtáblára. H-csoport: Kovács Tamara (57.81)–Hemming (svéd, 37.91) 4–0, Sheldon (ír, 69.89)–Kovács (61.85) 4–2, Van der Velde (holland, 70.73)–Kovács (58.79) 4–0, Greaves (angol, 82.36)–Kovács Tamara (64.04) 4–0 – Kovács csoportnegyedikként nem jutott tovább a 16-os főtáblára

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik