Súlyemelés: a szövetség ismét nem nevezte Nagy Pétert egy viadalra

I. SZ.I. SZ.
2019.09.23. 17:43
null
Nagy Péter számára egyre nehezebb az olimpiai kvóta megszerzése (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy Péter súlyemelő a Facebookon tett bejegyzésében kikelt a Magyar Súlyemelő-szövetség ellen, mert sokadszorra sem nevezte be egy olimpiai kvalifikációs nemzetközi versenyre.

Már korábban is előfordult Nagy Péterrel, hogy „elfelejtették” benevezni, s miután a sportoló a szövetségnél utánajárt az okoknak, kiderítette, hogy szándékosan fosztották meg a részvételtől.

„Hatalmas probléma van és jó lenne ha ennek már egyszer és mindenkorra vége lenne” – kezdte bejegyzését Nagy Péter, aki leírta, hogy ezúttal a szövetségi kapitány támogatását is megkapta egy San Marinó-i viadalra.

Az ügy a szövetségi elnöknél bukott meg, akiről azt írta Nagy Péter, hogy hétfőn közölte vele, szakmailag nem tartja indokoltnak Nagy részvételét az olimpiai kvalifikációs versenyen.

„Az irodában döntenek szakmai kérdésről, úgy, hogy a kapitány kéri hogy nevezzenek be? Most majd biztos mondják hogy ott az ösztöndíjam miért nem finanszíroztam abból, de ha nem neveznek be nem tudom finanszírozni bármennyire is szeretném – folytatta Nagy Péter. – Ami még vérlázító hogy nem is tájékoztatnak arról sem, hogy nem neveztek, se annak a lehetőségéről hogy akár klub költségén vagy saját pénzen kiutazhassak, ahogy azt egy kecskeméti versenyzőnek mondták és be is nevezték. Engem miért nem lehetett benevezni?”

A 33 éves súlyemelő a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, a 2012-es londoni olimpián a 9., 2016-ban Rióban a 8. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Női röplabda Extraliga: Nagy Péterrel szerződést hosszabbított a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.17. 09:50

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15
Ezek is érdekelhetik