Evezős ob: Galambos biztosan nyert a normálsúlyúak mezőnyében

MTI MTIMTI MTI
2019.09.20. 20:08
A könnyűsúlyú Galambos Péter magabiztos győzelmet aratott a normálsúlyú egypárok versenyében az országos evezősbajnokság pénteki nyitónapján a Velencei-tavon.

A nem olimpiai versenyszámban, a könnyűsúlyú egypárban idén világbajnoki ezüstérmes, valamint Európa-bajnoki aranyérmes Galambos győzelme borítékolható volt: a királyszámban az elmúlt két évben még azt a Pétervári-Molnár Bendegúzt is meg tudta előzni, aki a közelmúltban világversenyeken – így a riói olimpián – a magyar színeket képviselte, de aki egészségi problémák miatt ezúttal nem állt rajthoz az ob-n.

Galambos Péter a magyar szövetség honlapjának elmondta: kilencedik bajnoki címét szerezte meg normálsúlyban, pedig a versenyfeltételek ezúttal nem neki kedveztek.

„Ellenszeles volt a pálya, ami nekem mint kisebb súlyúnak hátrány, a mögöttem célba érkező klubtársammal, Bácskai Mátéval szemben. Szépen meg tudtam oldani a feladatot. Hiányoltam Pétervári-Molnár Bendegúzt, hiszen ő a legnagyobb vetélytársam idehaza, mindig nagyon jó mérce számomra. Szombaton könnyűsúlyú egypárban, vasárnap könnyűsúlyú kétpárban állok rajthoz” – nyilatkozta.

A pénteki nap döntői közül az ötkarikás számokban olyan evezősök tudták megvédeni a címüket, akik ott voltak szeptember végén a linzi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon: férfi kettesben Juhász Adrián és Simon Béla, míg a nőknél egypárban Gadányi Zoltána, kettesben pedig Polivka Dóra és Krémer Eszter bizonyult a legjobbnak.

EVEZŐS, OB, A GYŐZTESEK
FÉRFIAK

egypár (10 induló/olimpiai szám): Galambos Péter (Vác VEC)
kettes (11/o. sz.): Juhász Adrián, Simon Béla (Pénzügyőr Sportegyesület)
könnyűsúlyú négyes (5): Szigeti Roland, Szabó Bence, Forrai Dávid, Kaczur Márton (Győri AC)
könnyűsúlyú négypár (7): Kosztrub Tamás, Privári-Mürschberger Domokos, Pálfai Csikó Bálint, Fenyődi Tamás (Vác VEC)

NŐK
egypár (11/o. sz.): Gadányi Zoltána (Budapest Evezős Egyesület)
kettes (10/o. sz.): Polivka Dóra, Krémer Eszter (MTK Budapest)
könnyűsúlyú négypár (3): Balogh Zsófia, Bartos Adél, Döbröntey Réka, Végh Nóra (Bajai Spartacus SC)

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:42

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik