Triatlon: a franciák megvédték címüket vegyesváltóban

MTI MTIMTI MTI
2019.07.07. 13:02
A francia triatloncsapat megvédte címét a Hamburgban vasárnap megrendezett vegyesváltó-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapjának beszámolója szerint az Emilie Morier, Léo Bergere, Cassandre Beaugrand, Vincent Luis összeállításban versenyző franciák 1:20:18 óra alatt teljesítették a távot, és nagy csatában végeztek az első helyen a német, valamint a tavaly még ezüstérmes ausztrál csapat előtt.

A 16 váltót felvonultató mezőnyben három egység nem ért célba. A vegyesváltó 2020-ban Tokióban mutatkozik be az olimpia műsorán.

A tervek szerint a magyar csapat is indult volna a megmérettetésen, de szombaton – amikor a vb-sorozat egyéni versenyét rendezték – Bicsák Bence kerékpározás közben elesett, és annyira megsérült, hogy nem tudta vállalni az indulást. Mivel pótember nem utazott a csapattal, a magyarok kénytelenek voltak visszalépni.

Bicsák zúzódásokat szenvedett, de az csak a héten, az alaposabb magyarországi vizsgálatok után derül ki, hogy annak milyen hatása lesz a felkészülésére, valamint versenyzési szempontból az év hátralévő részére. Jövő héten Tiszaújvárosban világkupa-futamot rendeznek, míg augusztus közepén Tokióban az olimpiai pályán lesz tesztverseny, a hónap végén pedig Svájcban kerül sor a vb-sorozat döntőjére.

EREDMÉNYEK, VEGYESVÁLTÓ
1. Franciaország 1:20:18 óra
2. Németország 1:20:22
3. Ausztrália 1:20:43

Legfrissebb hírek

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
11 órája

Itt a második érem az ifjúsági olimpián: Kropkó Jázmin ezüstérmes triatlonban

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:43

Chilében remekeltek Kropkóék a triatlon-világkupán

Egyéb egyéni
2026.11.01. 21:52

Kropkó Márta: Egyre nagyobb a tűz bennem!

Egyéb egyéni
2026.10.21. 23:58

Triatlon: bronzérmes a mixváltó az ifjúsági Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.18. 15:22

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
2026.10.17. 20:58

Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Egyéb egyéni
2026.10.17. 12:04

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.10.15. 15:38