Lőw Zsolt a vakációról és a PSG-ről; a vívó Eb értékelése

2019.06.23. 22:39
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

• Lőw Zsolt első szóra vállalta, hogy részt vesz az idősebb Dárdai Pál emlékére rendezett gálameccsen. A PSG másodedzőjének nem kellett túl sokat utaznia Pécsig, hiszen jelenleg a családjával a Balatonon üdül. Lapunknak elmondta, a tavalyi évvel ellentétben, amikor a klubváltás és a költözködés miatt igencsak zaklatott időszakot élt át, most nyugodtan pihen. A vakáció már nem sokáig tart, július 6-án elkezdik a munkát a francia fővárosban. Hogy miként alakulhat a PSG kerete, arról is faggattuk a trénert.

• Lőw Zsolt első szóra vállalta, hogy részt vesz az idősebb Dárdai Pál emlékére rendezett gálameccsen. A PSG másodedzőjének nem kellett túl sokat utaznia Pécsig, hiszen jelenleg a családjával a Balatonon üdül. Lapunknak elmondta, a tavalyi évvel ellentétben, amikor a klubváltás és a költözködés miatt igencsak zaklatott időszakot élt át, most nyugodtan pihen. A vakáció már nem sokáig tart, július 6-án elkezdik a munkát a francia fővárosban. Hogy miként alakulhat a PSG kerete, arról is faggattuk a trénert.

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra már elindult a belépők igénylése, és az első szakasz július 12-ig tart. Aki szeretne a lelátón szurkolni a jövő évi kontinensviadalon, annak most kell lépnie, különben minimális esélye marad arra, hogy jegyhez juthasson. Egy hét alatt máris 4.5 millió igénylés futott be! A belépők értékesítésével kapcsolatban rengeteg a kérdés, a legfontosabb információkat osztjuk meg most olvasóinkkal a Magyar Labdarúgó-szövetség kommunikációs osztályának közreműködésével.

Amikor 2007-ben aláírt a Bayernhez, Franck Ribéry nem gondolta volna, hogy egészen 2019-ig Münchenban futballozik. Ám így történt, s aligha bánta meg, hiszen e tizenkét év alatt 23 trófeát szerzett a bajor sztárcsapattal. A búcsúja is emlékezetesre sikerült, a Frankfurt ellen dőlt el a salátás tál sorsa, és ha csak csereként is, pályára lépett, sőt gólt is szerzett. Interjúnkból kiderül többek között az is, miért nem költözött 2010-ben Madridba, amikor a Real minden követ megmozgatott a megszerzéséért.

Négy érmet szereztek a magyar versenyzők a Düsseldorfban megrendezett vívó Európa-bajnokságon. A tavalyi egy arany után ez alkalommal két ezüstöt és két bronzot nyert a küldöttség, de Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak ezzel együtt is elégedetten értékelte a látottakat. Kiemelte, hogy a négyből három érmet csapatban hoztak el sportolóink, s olyan kvartettek állhattak fel a dobogóra, amelyeknek reális esélyük van az olimpiai szereplésre.

Legfrissebb hírek

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
14 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
2026.07.20. 23:33

Sallai Roland még gyűjteni akar a bajnoki trófeákból; Kásás Tamás néha azért nosztalgiázik

E-újság
2026.07.20. 00:50

Jön a spanyol–argentin labdarúgó-vb-döntő; Jerzy Dudek exkluzív interjút adott lapunknak

E-újság
2026.07.18. 23:58

Luis de la Fuente: A futball az értékek iskolája; Lionel Scaloninak a mesterét kell legyőznie a vb-aranyért

E-újság
2026.07.17. 23:35

Szívből jön az argentinok ereje: a válogatott többet jelent nekik a klubcsapatnál; Piros lap és sima győzelem az Üllői úton

E-újság
2026.07.16. 23:27

A háború nyertese: Argentína!; In memoriam Szántó Imre

E-újság
2026.07.15. 23:57

Anglia visszaütne Maradona kezezéséért; 60 éves a liverpooli brazilverés

E-újság
2026.07.14. 23:55