Európai Játékok: Tóth Krisztián a nyolcaddöntőben kikapott

MTI MTIMTI MTI
2019.06.24. 13:19
null
Tóth Krisztián a nyolcaddöntőig jutott (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A 90 kilogrammban világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián kikapott a nyolcaddöntőben hétfőn a minszki Európai Játékok cselgáncsversenyében, amely az idei Európa-bajnokság is egyben.

 

Az MTK versenyzője a 32 között a finn Aatu Laamanennel találkozott, és három perc elteltével nyert. Második mérkőzésén Li Kochman várt az Eb-ezüsttel és -bronzzal is büszkélkedő magyar dzsúdósra, akinek az izraeli ellen 3/2 volt a mérlege.

A hétfői csata azonban Kochman sikerét hozta, akit kétszer intettek, a 25 éves Tóthot viszont háromszor, és az utolsó már a leléptetését jelentette.

A 100 kilogrammos Ohát Zalán a cseh Michal Horák elleni sikerét követően, a nyolcaddöntőben a horvát Zlatko Kumriccsal csapott össze. Az ígéretesen induló meccs két és fél percnél ért véget, amikor a budaörsi dzsúdós egy indítás után hanyatt esett, ellenfele pedig ráfeküdt, és leszorítással nyert.

A +78 kilós Kárpáti Emese számára 21 másodpercig tartott az Eb, mivel a 16 között gyors ipponvereséget szenvedett a brit Sarah Adlingtontól.

Ezzel a magyarok számára véget értek az Eb egyéni küzdelmei, a 17 fős küldöttség a 81 kilós Ungvári Attila révén egy bronzérmet szerzett. Kedden a vegyes csapatok küzdelmeivel fejeződik be a 68. kontinensviadal a fehérorosz fővárosban, ezen a magyar válogatott is indul.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

Legfrissebb hírek

„A kitűzött célt elértük” – Tóth Krisztián a cselgáncs-világbajnokságról

Egyéb egyéni
2026.10.17. 11:21

Így lemenni edzeni… – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2026.10.09. 23:36

Tóth Krisztián: Vissza akarjuk adni a magyar bajnokságnak a régi minőségét

Egyéb egyéni
2026.06.07. 12:29

Tóth Krisztián: Tisztának, őszintének és jó szakembernek tartom magam

Egyéb egyéni
2026.05.12. 09:17

Tóth Krisztián a hazai dzsúdó új vezetője

Egyéb egyéni
2026.05.10. 16:33

Tóth Krisztián: Nem egyedül kell megváltani a világot

Egyéb egyéni
2026.05.08. 15:30

Cselgáncs World Tour: négy magyar Grand Prix-érem Csingtaóból, egy ezüst Prágából

Egyéb egyéni
2025.09.28. 17:48

Cselgáncs-vb: Tóth Krisztián nem indul a Papp László Arénában

Egyéb egyéni
2025.05.25. 19:52