Cselgáncs-vb: Tóth Krisztián nem indul a Papp László Arénában

Vágólapra másolva!
2025.05.25. 19:52
null
Tóth Krisztián (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Az MTK Budapest olimpiai bronzérmes klasszisa, Tóth Krisztián sérülés miatt nem indul a június 13-án rajtoló budapesti cselgáncs-világbajnokságon.

A judoinfo.hu szaklap vasárnapi tájékoztatása szerint a 2021-es, szintén budapesti vb-n bronzérmes kiválóság – aki múlt szombaton begyűjtötte tizedik aranyát az országos bajnokságon – nem léphet tatamira az idei seregszemlén. A megüresedett helyét Feczkó Csanád, a Nippon Sport JC 60 kilogrammos versenyzője veszi át.

A vb-vel kapcsolatos hír, hogy a nemzetközi szövetség elfogadta a magyarok kérését, hogy rendező országként a lehetséges kilenc férfi és kilenc női hely mellé kaphassanak még három indulási jogot. Így 21 hazai egyéni induló lesz a világbajnokságon, és Andrási Márton (60 kg, Mogyi-Bajai JC), Nerpel Gergely (90 kg, TFSE), valamint Gercsák Szabina (63 kg, Miskolci JC) is tatamira léphet.

A csapatversenyre 11 versenyzőt jelölt Bor Barna kapitány, Szegedi Dániel (73 kg, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Szabó Áron (73 kg, Ippon Judo Tatabánya Sportegyesület), Sáfrány Péter (90 kg, Miskolci VSC), Nerpel Gergely (90 kg, TFSE), Vég Zsombor (90 kg, Ceglédi VSE), Balogh János (+90 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE), Pupp Réka (57 kg, Atomerőmű SE), Kovács Kitti (BHSE), Özbas Szofi (70 kg, BHSE), Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC) és Sági Nikolett (+70 kg, KSI SE) képviseli majd a hazai színeket a világbajnokság utolsó napján, június 20-án.

A válogatott dzsúdósok ezen a héten Spanyolországban edzőtáboroztak, és hamarosan egy németországi tábor zárja a közvetlen felkészülést.

A magyar vb-csapat

Férfiak
60 kg: Feczkó Csanád (Nippon Sport JC), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC)
66 kg: Pongrácz Bence (VS Dunakeszi), Gombás Bálint (UTE)
73 kg: Szegedi Dániel (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya)
81 kg: Ungvári Attila (Budaörsi SC), Tóth Botond (MTK Budapest)
90 kg: Sáfrány Péter (Miskolci VSC), Nerpel Gergely (TFSE)
100 kg: Vég Zsombor (Ceglédi VSE)

Nők
48 kg: Szeleczki Szabina (BHSE), Kőszegi Rebeka (MTK Budapest)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Gyertyás Róza (BHSE)
57 kg: Kovács Kitti (BHSE)
63 kg: Varga Brigitta (MTK Budapest), Gercsák Szabina (63 kg, Miskolci JC)
70 kg: Özbas Szofi (BHSE), Czerlau Jennifer (Miskolci VSC)
78 kg: Sági Nikolett (KSI SE)

A csapatversenyre tizenegy versenyzőt jelölt a kapitány, Szegedi Dániel (73 kg, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Szabó Áron (73 kg, Ippon Judo Tatabánya Sportegyesület), Sáfrány Péter (90 kg, Miskolci VSC), Nerpel Gergely (90 kg, TFSE), Vég Zsombor (90 kg, Ceglédi VSE), Balogh János (+90 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE), Pupp Réka (57 kg, Atomerőmű SE), Kovács Kitti (BHSE), Özbas Szofi (70 kg, BHSE), Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC) és Sági Nikolett (+70 kg, KSI SE) képviseli majd a színeinket a világbajnokság utolsó napján, június 20-án a Papp László Sportarénában.

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: június jelöltjei

Utánpótlássport
2025.07.05. 08:58

Új sorozatot indít a Nemzeti Sportrádió, megismerhetjük a sportolók kedvenc zenéit

Egyéb egyéni
2025.06.30. 19:15

Cselgáncs: jó szereplés, kis hiányérzettel – két érem az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.29. 20:32

Cselgáncs: Csermák Dániel megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2025.06.28. 18:20

Cselgáncs: Fedora Ferenc bronzérmes a szkopjei ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.26. 19:18

Cselgáncs: erős magyar csapattal csütörtökön indul az ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2025.06.25. 14:44

Cselgáncs: Szabó Réka ötödik lett a berlini junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.06.23. 12:37

Bor Barna: Itthon, csak magunkban nem lehet rendesen felkészülni

Egyéb egyéni
2025.06.22. 07:13
Ezek is érdekelhetik