Európai Játékok: Torba a döntőben, Lőrincz a bronzért megy

2019.06.28. 18:09
null
Torba Erik (pirosban) először jutott döntőbe világversenyen (Fotó: MTI)
Torba Erik bravúros győzelmet aratott az elődöntőben, de a több problémával küzdő Lőrincz Tamást megállították a döntő kapujában a minszki Európai Játékok birkózótornáján.

 

Elsőként a 60 kg-os Torba Erik lépett szőnyegre a magyarok közül a Sportpalota péntek délutáni programjában. Ellenfele a grúz Dato Csharitasvili volt, akivel jól ismerik egymást, eddigi két mérkőzésük után 1–1 volt a mérlegük. Ez most a Honvéd versenyzője felé billen, ugyanis Torba nagy fordítással bejutott a fináléba. Az első menetben hosszas challengezés után 5–3-ra vezetett a grúz, de Torba végig bírta erővel a mérkőzést, és addig hajtotta ellenfelét, amíg azt passzivitásért parterhelyzetbe küldték.

A 23 éves versenyző kihasználta, hogy a grúz minden erejével fel akart állni, és átfordította. Ezzel átvette a vezetést, amit Csharitasvili olyan rosszul viselt, hogy a szőnyegen hisztizett. A hátralévő másodpercekben már nem változott az eredmény, Torba 6–5-re nyert, és bejutott a döntőbe, ahol az orosz Sztyepan Marjanan vár rá. Torba pályafutása során először jutott be a döntőbe világversenyen, aminek módfelett örült, mint mondta, bronzéremmel már tele van otthon a padlás, és bármi történik a szombat esti fináléban, már fényesebb érem kerül a nyakába.

Lőrincz Tamás nyakába azonban maximum bronzérem kerülhet, mert nem bírt az örmény Karapet Csaljannal. Az ellenfél szemlátomást jobb erőben volt, alig lehetett kimozdítani, pontot érő akcióit azonban kizárólag Lőrincz indításaiból tudott elérni. A Honvéd sportolója a 4–1-es vereség után elmondta, nem alakult jól a versenye, a fogyasztása sem sikerült tökéletesen, ráadásul több egészségügyi problémával is küzdött. Azonban bízik benne, hogy a szombati bronzmérkőzésre jobb állapotban lesz, elvégre éremért érkezett Minszkbe.

Krasznai Máté legyőzője, az ukrán Alekszij Kalinicsenko kikapott az elődöntőben, így a magyar versenyző kiesett.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
23 órája

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik