Darts: ötödször is Van Gerwen – ismét a világelső nyerte a Masterst

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.04. 00:10
Sorozatban az ötödik évben is a világelső Michael van Gerwen nyerte meg a világbajnokság utáni első rangos dartsversenyt, az angliai Milton Keynesben rendezett Masterst. A holland kiválóság a vasárnap esti döntőben az angol James Wade-et győzte le.

A háromnapos versenyen a világranglista első tizenhat helyezettje vehetett részt, de mivel a 2017-es döntős Gary Anderson hátsérülés miatt visszalépett a versenytől, így a 17. Stephen Bunting is tábla elé állhatott. A skót kiválóság állapotáról azóta nincs friss információ, vélhetően azért döntött úgy, hogy kihagyja a Masterst, hogy a csütörtökön rajtoló Premier League-sorozatra felépüljön.

A Mastersen a 2018-as világbajnok Rob Cross az első fordulóban, az idei vb-döntős Michael Smith a negyeddöntőben, a harmadik kiemelt Peter Wright az elődöntőben búcsúzott, a finálét a világelső Michael van Gerwen és a 2014-es bajnok James Wade játszotta, utóbbi az elmúlt három és fél hónapban három televíziós versenyen is bejutott a döntőbe.

A döntőt Van Gerwen ugyanúgy uralta, mint a teljes tornát, a tizenegy nyert legig tartó meccsen 3–3 után 7–3-ra ellépett Wade-től, onnantól kezdve pedig már nem engedte magához közel az angolt. A háromszoros világbajnoknak nem is kellett nagyon magas színvonalon játszania (mármint magához képest…) ahhoz, hogy magabiztos győzelmet arasson, körátlaga nem érte el a 100-at (99.82) és a kiszállókat is dobta már sokkal jobban a 39 százalékos hatékonyságnál (11/28).

Van Gerwen sorozatban ötödször nyerte meg a Masterst, amelyen húszmeccses győzelmi szériánál jár és 2014 óta veretlen. Sikeréért 60 ezer fontot (átszámítva 21.7 millió forintot) kap.

„Évről évre jól akarok játszani, és többet és többet és többet akarok nyerni. Éhes vagyok a sikerekre” – mondta Van Gerwen önbizalomtól duzzadva.

VAN GERWEN GYŐZTES KISZÁLLÓJA

A DÍJÁTADÓ



DARTS, MASTERS (MILTON KEYNES)
Döntő
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–James Wade (angol, 10.) 11–5

Elődöntő
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Dave Chisnall (angol, 12.) 11–7
James Wade (angol, 10.)–Peter Wright (skót, 3.) 11–9

Negyeddöntő
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Mensur Suljovic (osztrák, 8.) 10–5
Dave Chisnall (angol, 12.)–Stephen Bunting (angol) 10–4
Joe Cullen (angol, 15.)–James Wade (angol, 10.) 6–10
Michael Smith (angol, 6.)–Peter Wright (skót, 3.) 6–10

1. forduló
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Jonny Clayton (walesi, 16.) 10–5
Mensur Suljovic (osztrák, 8.)–Simon Whitlock (ausztrál, 9.) 10–1
Daryl Gurney (északír, 5.)–Dave Chisnall (angol, 12.) 8–10
Stephen Bunting (angol)–Darren Webster (angol, 13.) 10–9
Rob Cross (angol, 2.)–Joe Cullen (angol, 15.) 6–10
Gerwyn Price (walesi, 7.)–James Wade (angol, 10.) 7–10
Michael Smith (angol, 6.)–Ian White (angol, 11.) 10–5
Peter Wright (skót, 3.)–Adrian Lewis (angol, 14.) 10–9

Legfrissebb hírek

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2025.09.28. 23:39

A karrierje első profi PDC-tornáját megnyerő Niko Springer a Hungarian Darts Trophy győztese

Egyéb egyéni
2025.09.21. 23:37

Hungarian Darts Trophy: búcsúzott a címvédő Michael van Gerwen a nyolcaddöntőben, Luke Humphries rekordot döntött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:04

Hungarian Darts Trophy: Mostanra újra magabiztosan játszom! – Michael van Gerwen

Egyéb egyéni
2025.09.21. 11:28

Hungarian Darts Trophy: fél gőzzel is továbbjutott a címvédő Van Gerwen, Van Barneveld régi legjobbját idézte

Egyéb egyéni
2025.09.20. 23:23

Hungarian Darts Trophy: Borbély András teljesítményét Raymond van Barneveld is méltatta

Egyéb egyéni
2025.09.20. 12:44

Hungarian Darts Trophy: Major és Sárai mellett a tavalyi döntős Gian van Veen is búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.19. 23:57

Hungarian Darts Trophy: Borbély 170-es kiszállót is dobott, de kikapott Woodhouse-tól

Egyéb egyéni
2025.09.19. 18:12
Ezek is érdekelhetik