Csupasport: a sárga szoknyás, mosolygós lány

Vágólapra másolva!
2019.02.18. 17:55
Fut és segít másokat a futásban – Ádám Krisztina egész életével maga a motiváció a társaknak, a versenyeken pedig szó szerint, hiszen pontosan tudja, kit mikor hogyan kell buzdítani. A Csupasport új sorozatának első riportja.
„Láthatatlanok”, de nélkülözhetetlenek – a Csupasport hétfőnként jelentkező új sorozatában olyan emberekkel foglalkozik, akik nélkül egyetlen szabadidős verseny sem zajlana le zökkenőmentesen, ám akik nem szerepelnek a reflektorfényben. Akiknek a befutóérem vagy a siker helyett egy-egy mosoly a fizetség és a főnyeremény. Kezdésként következzen Ádám Krisztina.

A most 34 éves, bankszektorban dolgozó segítőt Spartan Race-ekről, Sky Run-okról, Balboa-futásokról, IronMan 70.3-as Budapest-versenyről, Piros 85-ről, UTH – Ultra-Trail Hungary-eseményekről ismerhetjük.

A Csupasport oldalán ezenkívül megismerkedhetnek a „nose turn”-nel és „bunny hopp”-pal, ami két, látványos bringás trükk, és kis gyakorlással bárki megtanulhatja őket. Megmutatjuk, hogyan.
Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik