Csupasport: bűnözőből lett ironman – John McAvoy sztorija

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.21. 20:37
John McAvoy története tipikus hollywoodi sztori, azzal a különbséggel, hogy az ő történetét az élet írta. Tíz évet ült börtönben Nagy-Britannia legveszélyesebb bűnözőivel, majd a sport hirtelen célt adott az életének.

„Nem állítanám, hogy olyan volt a családunk, mint a Maffiózók című sorozatban, de gyerekként sok veszélyes alak vett körül, a mostohaapám hírhedt bűnöző volt, hamar megtanultam, hogy nem sírhatok, nem mutathatom gyengének magam” – idézte fel a kezdeteket John McAvoy, a csupasport.hu oldalán pedig az is elolvasható, hogyan változtatott életén és fordult még a börtönben az ironman felé.„Nem állítanám, hogy olyan volt a családunk, mint a Maffiózók című sorozatban, de gyerekként sok veszélyes alak vett körül, a mostohaapám hírhedt bűnöző volt, hamar megtanultam, hogy nem sírhatok, nem mutathatom gyengének magam” – idézte fel a kezdeteket John McAvoy, a csupasport.hu oldalán pedig az is elolvasható, hogyan változtatott életén és fordult még a börtönben az ironman felé.

A szabadidős portál emellett górcső alá vette a kerékpározást, körüljárva mennyibe kerül, ha valaki ezt a sportágat választja magának. Bővebben itt!

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik