Napi négyszeri dialízisre szorul, heti 6x4 órát edz és indul a világbajnokságon

Katherine Paton az új-zélandi TVNZ-nek nyilatkozik, mosolyogva, mintha története teljesen természetes lenne. Holott olyan erőfeszítésekre van szüksége, amelyek egészen különlegessé teszik azt, hogy a legmagasabb, nemzetközi szinten űzi a világ egyik legnehezebb sportágát. Heti hatszor négy órát edz az új-zélandi csapattal, vagy ahogy mondja, „eszünk, iszunk, alszunk, tornázunk, viszonylag leegyszerűsödik ilyenkor az életünk”.

Napi négyszer pedig dialízisen esik át, mert végstádiumú veseelégtelensége van. Autója ajtaján egy matrica, „Kidney 4 KP” („Vesét KP-nek”) felirattal, mellyel donort keres. „Kérlek, gondolkozz el egy teszten, megmentheted az életemet!” – hangzik a felhívás vége.

„Egy genetikai mutáció miatt végstádiumú veseelégtelenségem van. Egyáltalán nincs vesefunkcióm. A dialízis tart életben. Dialízis nélkül két hetet ha életben tudnék maradni. Ez a szerkezet az életem, naponta négyszer, minden áldott nap” – magyarázza Paton, megmutatva a kezelésekhez szükséges felszerelést.

„Nagyon ügyelek arra, hogy minél egészségesebben éljek, gondosan megválogatom az ételeket, a folyadékbevitelre pedig rendkívüli módon figyelnem kell, hisz az igen korlátozott. Kőkeményen kell dolgoznom, hogy megmaradjon az erőnlétem. De ötéves korom óta tornázok, a ritmikus gimnasztika a szenvedélyem, és ez segített ahhoz, hogy a lehető legnormálisabb életet éljem. Mindig felálltam a padlóról és harcoltam” – írja a Givealittle adománygyűjtő oldalon, amelyen a dialízishez szükséges folyadékok kiszállításával járó extra költségek fedezésére gyűjt.

Paton 2008-ban már átesett egy veseátültetésen, ám teste 2015-ben kilökte az édesanyjától kapott szervet. Így marad egyedüli lehetőségként a dialízis – és a folyamatos vesedonor-keresés.

„Egyszerűen meg szeretnék tenni mindent, amire képes vagyok. Meg akarok ragadni minden lehetőséget. Szórakozni akarok. A lehető legteljesebb életet akarom élni.”

A tornásznő társaival a szófiai világbajnokságra készül, amely az együttes kéziszercsapatoknak az első lépcső a tokiói olimpia felé. Új-Zéland nem tartozik a sportág elitjébe, ám az egyedüli regionális vetélytársnak számító Ausztrália sem, a két óceániai együttes minden bizonnyal lemarad arról, hogy a 2018-as és 2019-es vb-n keresztül kvalifikálja magát az olimpiára. Egy hely viszont mindenképpen jár Óceániának – 2020-ban küzdenek meg ezért. Tehát Új-Zélandnak nem is annyira rosszak az esélyei az ötkarikás szereplésre.

A szófiai vb előtt az új-zélandiak – sok tengerentúli csapathoz hasonlóan – a minszki, majd a kazanyi világkupa-állomásra veszik az útjukat. Öt hétig nem mennek haza, ez pedig Katherine Paton folyamatos kezelése miatt óriási logisztikai kihívás elé állítja őket.

Paton több tucat dobozba rendezve küldi a vk-sorozat állomására, majd a vb-re a dialízishez, így az életben maradásához szükséges folyadékokat. Csapattársai és az új-zélandi szakmai stáb tagjai szintén „futárként funkcionálnak”, ők is szállítanak mindannyian dobozokat. Az első etap zökkenőmentesen lezajlott: Paton, társai és az életet jelentő dobozok megérkeztek Minszkbe, ahol az új-zélandiak többek között a magyar válogatottal is együtt gyakorolnak a vk-verseny előtt. Lassan jöhetnek az éles bevetések – az idény végén a világbajnoksággal, amely Paton pályafutásának eddigi legkiemelkedőbb versenye lesz. Álma van még több is.

„Remélem, egy nap eljutok az olimpiára is, úgy, hogy valaki ad nekem egy vesét. Ki tudja? Csodálatos lenne...”

A sportvilágban nem ez az első alkalom, hogy súlyos vesebetegséggel küzdve is folytatja karrierjét egy versenyző. A rögbilegenda Jonah Lomu (aki végül fiatalon, 40 évesen így is vesebetegsége – illetve egy szövődményként kialakuló szívroham – áldozata lett), a gátfutó Aries Merritt, a kosárlabdázó Alonzo Mourning és Sean Elliott csak néhány példa azokra, akik veseátültetés után is magas szinten sportoltak, sőt, nagy sikereket értek el.