Darts: a WDF legjobb játékosai jönnek Budapestre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 09:44
Lezárult a nevezés a budapesti steel darts Európa-bajnokságra. Megállapítható, hogy a WDF világszervezet legjobb játékosai közül sokan indulnak szeptember 25. és 29. között a MOM Sportközpontban sorra kerülő Eb-n. Érdekesség, hogy a profi sztárok közül Van Gerwen, Barneveld, sőt, még Phil Taylor is olyan versenyek megnyerésével alapozta meg pályafutását, mint amilyen a budapesti lesz.

A nevezések alapján a magyar fővárosba jön a férfiaknál a világranglistán jelenleg a második helyen álló angol Scott Mitchell, aki 2015-ben BDO világbajnoki címet nyert, de itt lesz a világranglista élmezőnyéből a holland Willem Mandingers és Wesley Harms is. Az orosz csapat tagjaként érkezik majd Borisz Kolcov és Alekszandr Oreskin, ők tavaly párosban világbajnokok lettek.

A hölgyeknél darts tábla elé lép Budapesten a világranglistát vezető, korábbi világ- és Európa-bajnok angol Deta Hedman. Mellette részt vesz az Eb-n a rangsor első nyolc helyezettjéből a holland Sharon Prins (3.) és az angol Fallon Sherrock (4.), akárcsak – világranglista hetedikként – Ihász Veronika. A magyar versenyző korábban már győzte le angol és holland riválisait, ezzel a dobogóra esélyesek közé tartozik az Eb-n, ahol jó szerepléssel megszilárdíthatná helyét a legjobbak között.

Az Európa-bajnokságon a papírforma alapján általánosságban is angol és holland fölény várható, a magyarok célja, hogy a mezőny első felében végezzenek, amihez remélhetőleg egy-egy kiugró eredmény is társul – mondta a Magyar Dartsszövetség szakmai igazgatója.

Bereczki Béla arról is beszélt, hogy a televíziókban hétről hétre látható profi sztárok szinte mindegyike a WDF versenyrendszerből került ki. A holland Michael van Gerwen például 2006-ban WDF ifjúsági világbajnoki címmel kezdte karrierjét. Ugyanezt a versenyt, mint amilyen a budapesti lesz, megnyerte 2004-ben a szintén holland Raymond van Barneveld is, aki háromszoros WDF világbajnoknak is vallhatja magát. Sőt, a legendás angol Phil Taylor is nyert WDF Európa-bajnokságot, kétszer is, még 1990-ben és 1992-ben.

Ez az első alkalom, hogy a Magyar Dartsszövetség felnőtt Eb-t rendezhet. A hazai rendezésű világversenyhez már most részvételi rekord fűződik, hiszen a világszövetség 39 európai tagországa közül 38 nevezett.

Legfrissebb hírek

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
4 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
5 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:37

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.23. 21:25

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.12.23. 16:08

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
2025.12.23. 12:20

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2025.12.22. 22:35

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert meg Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2025.12.22. 18:01
Ezek is érdekelhetik