Cselgáncs: tizenhét magyar indul a baki világbajnokságon

MTI MTIMTI MTI
2018.08.26. 13:06
Tizenhét magyar versenyző indul Bakiban a szeptemberi cselgáncs-világbajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az egyéni versenyekben országonként maximálisan 18 dzsúdós (nemenként összesen 9, kategóriánként maximum 2) nevezhető. Ezt azonban nem használja ki a magyar csapat, melyben 16-an lépnek majd tatamira az egyéni küzdelmek során.

A tizenhetedik nevezett a nehézsúlyú Bor Barna, aki a tavalyi budapesti vb után tér vissza a válogatottba, s a világbajnokság zárónapján sorra kerülő vegyes csapatversenyben szerepelhet. Ebben a számban három-három férfi (73, 90, +90 kg) és nő (57, 70, +70 kg) alkotja a csapatokat. A záróverseny külön figyelmet érdemel, mivel szerepel a 2020-as tokiói olimpia műsorán is.

A csapatban nincs meglepetés, így az augusztusi budapesti Grand Prix-n győztes Ungvári Miklós (73 kg) és Tóth Krisztián (90 kg), illetve bronzérmes Karakas Hedvig (57 kg) és Szabó Frigyes (73 kg) is utazik az azeri fővárosba, ahol szeptember 20-tól nyolc napon át zajlanak majd a küzdelmek.

A MAGYAR KERET A CSELGÁNCS-VILÁGBAJNOKSÁGRA
FÉRFIAK

Szabó Csaba (Kecskeméti JC, 60 kg), Gorjanácz Zsolt (BHSE, 66 kg), Ungvári Miklós (Ceglédi VSE, 73 kg), Szabó Frigyes (Leányvár SE, 73 kg), Ungvári Attila (Ceglédi VSE, 81 kg), Tóth Krisztián (Pénzügyőr SE, 90 kg), Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE, 100 kg), Ohát Zalán (Budaörsi SC, 100 kg), Bor Barna (Atomerőmű SE, +90 kg, csak csapat)
NŐK
Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya, 48 kg), Pupp Réka (Atomerőmű SE, 52 kg), Knetig Emőke (Mogyi-Bajai JC, 52 kg), Karakas Hedvig (BHSE, 57 kg), Gercsák Szabina (DVTK-Miskolci JC, 70 kg), Lőrinc Renáta (UTE), 70 kg), Salánki Evelin (BHSE, 78 kg), Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC, +78 kg)

Legfrissebb hírek

„A kitűzött célt elértük” – Tóth Krisztián a cselgáncs-világbajnokságról

Egyéb egyéni
2026.10.17. 11:21

Bor Barna: Sokakon látom, hogy nem bíznak magukban

Egyéb egyéni
2026.10.12. 09:30

Cselgáncs-vb: japán arany a vegyescsapat-versenyben

Egyéb egyéni
2026.10.11. 18:58

Inal Taszojev lett a nehézsúlyúak világbajnoka cselgáncsban

Egyéb egyéni
2026.10.10. 19:37

Így lemenni edzeni… – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2026.10.09. 23:36

Vég Zsombornak és a magyar válogatottnak is véget ért a cselgáncs-vb

Egyéb egyéni
2026.10.09. 12:28

Vég Zsombor ipponnal nyerte meg az első meccsét a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2026.10.09. 09:57

Sáfrány Péter után Nerpel Gergely is búcsúzott a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
2026.10.08. 10:35