Súlyemelés: új időszámítás – 10-10 új súlycsoport

Sz. G.Sz. G.
2018.07.06. 11:40
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) Taskentben tartott kongresszusa elfogadta az új kategóriákat, így az eddigi nyolc-nyolc helyett – már a novemberi világbajnokságon is – tíz-tíz súlycsoportban rendeznek versenyeket.

Ahogy arra számítani lehetett, az IWF május végén Budapesten ülésező elnökségének javaslatára a kongresszusi küldöttek is rábólintottak Taskentben, így 21 esztendőt követően ismét tíz-tíz kategóriában rendezik meg a súlyemelőversenyeket. Az olimpián viszont csak hét-hét súlycsoport képviselői szerepelhetnek, ezért a nyári játékok évében férfi 55, 89 és 102, valamint női 45, 71 és 87 kilóban külön is megrendezik a világbajnokságot. Az egyiptomi szövetség már jelezte is, hogy a 2020-as junior-vb-vel párhuzamosan otthont adna a „kiszorultak” versengésének.

Az IWF elnöke, Aján Tamás elmondta, hogy a most elfogadott húsz kategória 10-15 évig lehet érvényben, utána valószínűleg újra át kell gondolniuk a majdani vezetőknek a súlycsoportok összetételét.

AZ ÚJ SÚLYCSOPORTOK

Felnőttek, juniorok

Férfiak: *55, 61, 67, 73, 81, *89, 96, *102, 109, +109 kg

Nők: *45, 49, 55, 59, 64, *71, 76, 81, *87, +87 kg

*nem olimpiai súlycsoportok. A nőknél a 87 kg kiesése miatt a nyári játékokon +81 kilóban versenyeznek az ólomsúlyúak

Ifjúságiak

Fiúk: 49, 55, 61, 67, 73, 81, 89, 96, 102, +102 kg

Lányok: 40, 45, 49, 55, 59, 64, 71, 76, 81, +81 kg

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik