Vívó Eb: döntőbe jutott a férfi kardcsapat Újvidéken

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 15:36
A magyar férfi kardválogatott az elődöntőben is győzött, így bejutott a fináléba az újvidéki Európa-bajnokság csütörtöki záró napján.

A kontinensviadal honlapja szerint a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású együttes az ukránok ellen 45:25-re megnyert negyeddöntő után az oroszokat meglepetésre kiejtő románokkal találkozott a négy között.

A mérkőzés nem indult jól, ugyanis előbb a világbajnok Szatmári, majd a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi is elveszítette asszóját, a 7:0-nél érkező Gémesi Csanád viszont remekelt és fordított, így a találkozó első harmadát követően 15:14-es előnyben volt a csapat.

Ezt követően a magyarok szépen lassan távolodtak riválisuktól, hat pár után már hat tussal vezettek (30:24), az utolsó meccseken pedig már nem adtak esélyt riválisuknak. Az összecsapást végül 45:37-re nyerte meg a válogatott, mely a 19.05-kor kezdődő fináléban a németeket 45:44-re legyőző olasz csapattal küzd meg az aranyéremért.

A kardozók döntőbe kerülése egyben azt is jelenti, hogy biztosan nem zárja érem nélkül az Eb-t a magyar küldöttség.

Legfrissebb hírek

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.28. 12:47

Vívó-vb: nyolcaddöntős a magyar férfi kard- és női tőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:53

Vívás: három csapatunk összeállítása változik a vb-re

Egyéb egyéni
2025.06.26. 19:50

Rabb Krisztián: Néha még fogom a fejem

Egyéb egyéni
2025.06.26. 10:17

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21
Ezek is érdekelhetik