Asztalitenisz: Pótát is meghívták az indiai szuperligába

MTI MTIMTI MTI
2018.06.18. 14:39
Póta Georgina tavaly résztvevője lehetett az asztalitenisz legnagyobb sztárjait felvonultató T2 Asia Pacific elnevezésű sorozatnak, idén nyáron pedig a szintén meghívásos CEAT Ultimate Table Tennis keretein belül szerepelhet.

A Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) honlapjának beszámolója szerint a CEAT Ultimate Table Tennis gyakorlatilag egy indiai szuperbajnokság, amelyet június 14. és július 1. között három hét alatt bonyolítanak le.Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) honlapjának beszámolója szerint a CEAT Ultimate Table Tennis gyakorlatilag egy indiai szuperbajnokság, amelyet június 14. és július 1. között három hét alatt bonyolítanak le.

Mind a hat résztvevő csapat négy indiai és négy külföldi játékosból áll, és egy-egy indiai, illetve külföldi edző irányítja. Minden gárda játszik mindegyikkel egyszer, majd a legjobb négy az elődöntőben folytatja. Egy párharc hét mérkőzésből áll (három női egyes, három férfi egyes és egy vegyes páros), egy meccs pedig három szettig tart, tehát 2:1-re vagy 3:0-ra nyer az egyik játékos. A T2-höz hasonlóan 10–10-nél itt is aranypont dönt a szett kimeneteléről.

Póta az Empowerji Challengers nevű csapatot erősíti a hazai Manav Thakkar, Prapti Sen, Arjun Ghosh és Divya Deshpande, valamint a portugál Tiago Apolonia, a francia Simon Gauzy és a hongkongi Li Ho Csing társaságában. A gárda az első találkozóját 13:8-ra elvesztette az RP-SG Mavericksszel szemben. A magyar játékos a hongkongi Tu Hoj Kemmel vívta a maga meccsét, és 2:1-re kikapott.

„Örülök, hogy Gina játszik ebben az indiai ligában, mert így nyáron sem esik ki a játékból, folyamatosan kiélezett mérkőzéseket játszhat. Szerintem már a T2 Asia Pacific is jó hatással volt rá, most is hasonlóra számítok" – idézte a MOATSZ honlapja Bátorfi Zoltánt, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát.

Pótáék még egy párharcot vívnak Púna városában, aztán újabb kettőt Újdelhiben, majd az utolsó csoportellenfelükkel már az elődöntőnek és döntőnek is otthont adó Kalkuttában találkoznak. A végső győztes csapat több mint 40 millió forintnak megfelelő rúpiát kap.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33