Torna: Kiskunfélegyházán kezdődik a nők szezonja

MTI MTIMTI MTI
2018.05.18. 11:09
Hétvégén a kiskunfélegyházi Matolay Elek nemzetközi emlékversennyel, illetve az országos szuper-csapatbajnokság első fordulójával kezdetét veszi a női tornászok szezonja.

A magyar szövetség közleménye szerint ez a viadal lesz az augusztusi, glasgow-i Európa-bajnokság első válogatóversenye.

Szombaton 15 órától kerül sor a felnőttek egyéni összetett versenyére, amely egyben selejtező a vasárnapi szerenkénti finálékra. A nap végén az egyéni összetett mellett csapatban is bajnokot hirdetnek.

A Matolay-emlékversenyen a szokások szerint egy-egy felnőtt, ifjúsági és serdülő versenyző alkot egy csapatot. Svájci, azeri és dán tornászok mellett a legjobb magyarok is a szerekhez lépnek, így többek között az összetettben Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia, az ugrásban kontinensbajnoki bronzérmes Dévai Boglárka, továbbá hosszú idő után újra versenyez a sérüléséből felépülő Makra Noémi és Böczögő Dorina.

A szuper-csapatbajnokság első fordulójának eredménye is szombat estére alakul ki, azon a szabályok szerint legalább egy felnőtt versenyzővel rendelkezniük kell a csapatoknak klubbonként. A serdülőkig bárki alkothatja az ötfős együttest, és szerenként mindig a legjobb négy eredménye számít.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, a verseny előnye és rendkívülisége abban rejlik, hogy a fiatalabb, tapasztalatlanabb versenyzők együtt tudnak tornázni a felnőttekkel. Hozzátette, idén az Újpesti TE és a Győri AC is az indulók között lesz.

Vasárnap 10.30-tól kerül sor az emlékverseny szerenkénti döntőire mindhárom korosztályban.

Legfrissebb hírek

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Nadia Comaneci: Az úttörők nem követik a trendeket, ők teremtik azokat

Torna
2026.05.08. 09:14

Kovács Zsófia ismét odaérne Európa, vagy akár a világ legjobb tornászai közé

Egyéb egyéni
2026.05.07. 11:33

Kovács Zsófia nyert felemás korláton a torna ob-n

Torna
2026.05.03. 17:49

Újra önálló felnőtt-csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
2026.04.29. 16:55

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19
Ezek is érdekelhetik