Rg: Pigniczki Fanni az országos bajnok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 19:05
Pigniczki Fanni nyerte az egyéni összetett versenyt a ritmikus gimnasztikázók országos bajnokságán, amelyet szombaton rendeztek Törökbálinton.

A magyar szövetség beszámolója szerint a jövő heti, guadalajarai Európa-bajnokságon is induló Pigniczki 68,350 ponttal végzett az élen. A második Kis Alexandra (68,200), a harmadik Váray Míra (63,300) lett.

Pigniczki karikával és buzogánnyal első, szalaggal második, labdával pedig a harmadik helyen zárt. Kis Alexandra labdával és szalaggal arany-, buzogánnyal és karikával ezüstérmet nyert. Váray labdával lett második, míg Juhász Anna három bronzérmet gyűjtött, karikával, buzogánnyal és szalaggal.

A felnőttek csapatversenyét az MTK Budapest nyerte 136,550 ponttal, második az MTK B csapata (126,100), harmadik pedig a KTC Vuelta SE lett (85,650).

A juniorok egyéni összetett versenyében Borda Korinna győzött.

Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar válogatott vezetőedzője úgy fogalmazott, jól sikerült a verseny, mivel a szezonban az egyik legjobb formájukat hozták a sportolók.

„Még mindig van mit javítani, mint mindig, de összességében elégedett vagyok velük. Az összetett verseny eredménye igazolta az Európa-bajnoki jelölést, ugyanis kedden Pigniczki Fannival utazunk az Európa-bajnokságra. Bízom benne, hogy sikeresen képviseli majd Magyarországot, és megszerzi a kvótát az Európa Játékokra” - tette hozzá.

Legfrissebb hírek

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
22 órája

Rg Eb: hatodik és nyolcadik hely a magyar együttes kéziszercsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.08. 19:16

Ritmikus gimnasztika Eb: Sztilijana Nikolova triplázott a szerenkénti döntőkben

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:42

Ritmikus gimnasztika Eb: Pigniczki Fanni huszadik lett egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.06.07. 16:23

Pigniczki Fanni döntős egyéni összetettben a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 20:41

Nincs magyar döntős labdával és karikával a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:22

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Pigniczki Fanni három aranyat szerzett a ritmikus gimnasztika ob-n

Torna
2025.05.19. 09:42
Ezek is érdekelhetik