WADA: több mint 1300 pozitív mintát vettek 2016-ban

MTI MTIMTI MTI
2018.04.27. 14:15
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csaknem 230 ezer mintát ellenőrzött 2016-ban, ezek közül 1326 lett pozitív, s további csaknem háromszázra rúg a más típusú doppingügyek száma, így mintegy 1600 esetben jártak el sportolókkal, illetve segítőikkel szemben.

A WADA által közzétett éves jelentés szerint az adatok bizonyos mérvű javulást mutatnak, mivel 2013-ban 1953, rá egy évre 1693, 2015-ben pedig 1929 doppingügyben kellett eljárást lefolytatni.

A legtöbb pozitív esetet Olaszország szolgáltatta (147), a sorban utána Franciaország (86), az Egyesült Államok (76), Ausztrália (75) és Belgium (73) következik. A sokat bírált Oroszország – Indiával holtversenyben – a hatodik a lajstromban (69-69).

A legtöbb doppingvétséget 2016-ban az atléták (205 eset), a kerékpárosok (165), a súlyemelők (116) és a labdarúgók (79) követték el, a nem olimpiai sportok művelői közül a testépítők (183) a listavezetők.

A pozitív eredményeket 79 százalékban férfi sportolók produkálták, az ellenőrzéseknek 78 százaléka történt versenyen – derült ki a WADA-dokumentumból.

Legfrissebb hírek

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
6 órája

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
2026.02.03. 20:59

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21
Ezek is érdekelhetik