Torna-vk: Dévai Boglárka negyedik lett Dohában

MTI MTIMTI MTI
2018.03.23. 20:35
Dévai Boglárka a negyedik helyen végzett az ugrás döntőjében a tornászok világkupa-sorozatának idei első állomásában, Dohában.

A magyar szövetség beszámolója szerint az Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi sportoló az ötödik helyen jutott a döntőbe, amelyben egy pozíciót lépett előre. Szerdán 13.750, pénteken pedig 13.883 pontot kapott.

„Elégedett is vagyok, meg nem is. Sajnálom, hogy a felkészülésemet hátráltatta a sok betegség, ez meg is látszott a versenyzésemen, azonban ahhoz képest, hogy a mezőny is elég kemény volt, nem olyan rossz a negyedik hely" – nyilatkozta Dévai.

Hozzátette, természetesen ennél többet szeretne elérni a jövőben, ezért javítania és erősítenie kell a gyakorlatait.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány úgy fogalmazott, a versenyző ennél lényegesen komolyabb eredményekre lehet képes, és bizakodásra ad okot, hogy komoly mezőnyben lett negyedik, hiszen a kínaiaktól az oroszokig és a franciákig a sportág minden jelentős nemzete részt vesz a katari vk-állomáson.

A verseny ugyanott zajlik, ahol az októberi világbajnokságot rendezik majd.

Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Tíz díjazott a tornaszövetség Halhatatlanok Klubjának díszoklevél-átadási ünnepségén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 17:29

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Torna-vk: Mentovai István negyedik lett ugrásban Koperben

Torna
2026.05.31. 19:37

Torna-vk: Kovács Zsófia aranyérmes felemáskorláton Koperben

Torna
2026.05.30. 16:02

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
2026.05.22. 21:52

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47
Ezek is érdekelhetik