NS: Szalai, a félmeztelen király; Dárdai célja a bennmaradás – hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.11. 23:16
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Szalai Ádám dicshimnuszát zengi a német sajtó. Tóth Ádámnak a tekintélyes Kicker szakírója elmondta, hogy szerinte a magyar csatár most érkezett meg végérvényesen a Hoffenheimbe.
Szalai Ádám dicshimnuszát zengi a német sajtó.
Tóth Ádámnak a tekintélyes Kicker szakírója elmondta, hogy szerinte a magyar csatár most érkezett meg végérvényesen a Hoffenheimbe.

Új sorozatunkban, a Sztárom a páromban híressé lett egykori csapattársaikról vagy edzőikről mesélnek a magyar labdarúgók. A 3. rész Hajnal Tamásé, aki dortmundi időszakából idézi fel a világbajnok Mats Hummelsszel kapcsolatos emlékeit. Aki akkoriban felnézett a Fradi középpályására...

Dárdai Pálnak sikerült az, ami ebben az idényben csak a Bayernnek: győzött a Herthával Leverkusenben. Somogyi Zsoltnak ezzel együtt elárulta, hogy a csapat célja továbbra is a biztos bennmaradás.

Pjongcsangban a keddi rövid pályás gyorskorcsolya áll a mieink fókuszában. Kovács Erika háromoldalas helyszíni jelentéséből kiderül, hogy Liu Shaolin Sándor és társai az első napi események jóvoltából máris sokkal nyugodtabbak.

Ha pedig hétfő, akkor Népsport melléklet 4 oldalon – a Budapestre érkező pótangolokkal, a Kanada elleni világbajnoki hokis bravúrdöntetlennel, a nagyszerű Jean-Claude Killyvel – és Ortutay Gyulával.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
19 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55
Ezek is érdekelhetik