Birkózás: Ritter a női kapitány, Ligeti fogásnemet váltott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.05. 16:33
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) döntése értelmében 2018-tól Gulyás István már csak a férfi szabadfogású-válogatottat vezeti, a nők kapitányának Ritter Árpádot nevezték ki.

Gulyás István 2015 őszéig, közel két évtizeden át volt a szabadfogásúak kapitánya, majd a női válogatott irányítója lett. Ezután 2017 január elsejétől mindkét szakág szakvezetői posztjára ő került, ráadásul azóta az utánpótlás-korosztályokért is felelt. Az MBSZ legutóbbi határozata alapján a tapasztalt tréner ettől az évtől már csak a szabadfogásúakat irányítja.

A kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Ritter Árpád – akinek felesége, Diletta Giampiccolo az edzője a vb-bronzérmes Barka Emesének – 2015 ősze előtt Gulyás segítője volt a szabadfogásúaknál, majd ő kapta meg a kapitányi posztot, s vezette a válogatottat egy éven át. Mostani megbízatása az év végéig szól, s további két esztendővel meghosszabbítható.

Szintén jelentős változást jelent a sportágban a szabadfogásban többszörös Európa-bajnoki érmes, olimpiai hetedik Ligeti Dániel szakágváltása. A 28 éves szombathelyi sportoló egyeduralkodó volt a szabadfogásúak között Magyarországon, ám úgy döntött, hogy a jövőben kötöttfogásban versenyez majd, s megküzd a nehézsúlyú válogatottságért az Európa-bajnoki ezüstérmes Lám Bálinttal. Ligeti a felkészülését már a Sike András vezette kötöttfogásúakkal kezdte el decemberben.

 

Legfrissebb hírek

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

Vitek Dárius, Végh Richárd és Bognár Erika lett az év birkózója

Birkózás
2025.12.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik