Súlyemelő-vb: bődületes világcsúcsokkal Talahadzéé az arany, Nagy Péter 10.

2017.12.06. 08:10
Az anaheimi súlyemelő-világbajnokság utolsó napján, magyar idő szerint szerda hajnalban lépett pódiumra Nagy Péter, és négy jó gyakorlattal a 10. helyen végzett a férfiak +105 kg-os kategóriájában. Az aranyérmes grúz Lasa Talahadze átírta saját szakítás- és összetett világrekordját is.

A férfi ólomsúlyúak világbajnokságot lezáró viadalán tízen indultak a +105 kilósok A-csoportjában, és a szegedi Nagy Péternek reális esélye volt megelőzni legalább az algériai Valid Bidanit és a türkmén Hojamuhammet Toychyevet. Nem sikerült neki, miután szakításban és lökésben sem tudta megcsinálni a 192, illetve 233 kilót, amivel összetettben beállíthatta volna 421-es egyéni csúcsát.

„Kihoztam magamból, amit ma lehetett, nagyon erős volt a mezőny. A tizedik hely reális, talán nyolcadik lehettem volna, ha nekem minden összejön, míg a többiek hibáznak” – mondta Nagy Péter a verseny után.

Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány úgy fogalmazott, le a kalappal mindkét magyar emelő előtt.

„Peti, és előtte Magát Krisztina is, a helyzetből kihozta a maximumot. Egyfelől a helyezésüknek örülök, másfelől egyértelmű, hogy a két nap nagyon kevés volt az akklimatizálódáshoz. Ráadásul ólomsúlyúakról van szó, nem rájuk méretezték a repülőgép üléseit, a versenyen az izmaik nem úgy működtek, ahogyan kell…” – summázott a szakvezető.

Tarolt az olimpiai és világbajnoki címvédő (2013-ban két évre eltiltott) grúz Lasa Talahadze. A 166 kilóval mérlegelő emelő hat hibátlan gyakorlatot mutatott be, egyúttal szakításban 220 kilóra javította a tavaszi Eb-n elért 217 kilós világcsúcsát, valamint felülmúlta az általa a riói olimpia óta tartott összetett rekordot is: négy kilót tett rá az eddigi 473-ra. Érdekesség, hogy az iráni Hosszein Rezazadeh után ő a második ólomsúlyú, aki az olimpiát követő világbajnokságot is képes volt megnyerni.

83. FÉRFI- ÉS 26. NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, ANAHEIM
FÉRFI +105 KG
Összetett, világbajnok: Lasa Talahadze (Grúzia) 477 (220, 257) – világcsúcs, régi: 473 (Talahadze, 2017)
2. Szaid Alihosszeini (Irán) 454 (203, 251)
3. Behdad Szalimikordasziabi (Irán) 453 (211, 242)
…
10. Nagy Péter 414 (188, 226)

Szakítás, világbajnok: Talahadze 220 – világcsúcs, régi: 217 (Talahadze 2017)
2. Szalimikordasziabi 211
3. Alihosszeini 203
…
9. Nagy 188

Lökés, világbajnok: Talahadze 257
2. Alihosszeini 251
3. Szalimikordasziabi 242
…
9. Nagy 226

Legfrissebb hírek

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
6 órája

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
10 órája

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
Tegnap, 20:17

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2026.11.02. 18:59

Újabb világrekord született a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.11.01. 15:39

Világcsúcsok a súlyemelő-vb pénteki versenynapján

Egyéb egyéni
2026.10.30. 20:15