Birkózás: új alapokra helyezi az UWW a ranglistát

MTI MTIMTI MTI
2017.12.07. 13:00
Címkék
A jövő évtől új alapokra helyezi a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) a világranglistáját, melyre a nagy világversenyek mellett a fogásnemenként kijelölt négy-négy viadalon lehet pontokat gyűjteni, köztük a kötöttfogású Magyar Nagydíjon.

Az UWW honlapja szerint világbajnokságon és olimpián az első tíz-tíz, a kontinensbajnokságokon az első nyolc-nyolc, míg a rangsorversenyeken az első öt-öt versenyző kap pontot. Előbbi kategóriában 25-25, a másodikban 12-12, míg utóbbiban 8-8 pont jár a győzelemért.

Az új rendszer a 2018-as bevezető év után 2019-től működik majd végleges formájában.

A hagyományos, eddig is nagy presztízzsel bíró Magyar Nagydíj jelentősége az UWW mostani lépésével megnő, hiszen a világranglista új formájában sokkal fontosabb lesz, mint korábban volt, s például az októberi világbajnokságon a sorsolásnál a rangsor alapján emelik majd ki a legjobbakat.

A Polyák Imre Emlékverseny nemcsak ebből a szempontból kerül új alapokra 2018-ban, hanem változás az is, hogy jövőre már nem Szombathelyen, hanem Győrben, az EYOF-ra épült arénában küzd meg a mezőny, s nem tél végén, hanem június 15. és 17. között.

 

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
5 órája

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
Tegnap, 9:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik