Sportpolitika: Észak-Korea nem tud sportfelszereléseket venni

MTI MTIMTI MTI
2017.09.22. 10:29
null
Egyre aggasztóbb az észak-koreai sízők helyzete (Fotó: AFP)
A sízők, az íjászok és a sportlövők nemzetközi szövetségéhez fordultak segítségért az illetékes észak-koreai szövetségek vezetői, mert az országot sújtó nemzetközi szankciók miatt nem tudnak felszereléseket vásárolni a külföldi sportszergyártóktól.

 

Az egyaránt augusztus 30-án keltezett leveleikben az észak-koreai sportvezetők tiltakoznak a gyártók eljárása ellen, s azt kérik a nemzetközi sportági szövetségektől, hogy tegyenek lépéseket az ügyben.

„A sportszerekkel nem lehet bombákat gyártani” – mondta a kérelmeket átadó észak-koreai diplomata Genfben.

Az észak-koreai síszövetség az elmúlt időszakban húsz nagy nemzetközi cégtől próbált vásárolni a februári pjongcsangi téli olimpiára készülő sportolóinak, míg az íjászok három gyárnál próbálkoztak, a sportlövők pedig hat fegyvergyártónál „kopogtattak” hiába.

A sportági vezetők egyaránt úgy látják, hogy a sport szellemiségével ellentétes mindez, s egyértelműen az Egyesült Államokat nevezték meg fő felelősnek az ellehetetlenítésük miatt.

Az ENSZ 2006 óta kilenc körben szankcionálta az elszigetelt ázsiai országot, annak nukleáris fegyverkezési programja miatt. Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök jelentett be újabb szankciókat Észak-Koreával szemben, ezek olyan magánszemélyeket, vállalatokat és pénzintézeteket céloznak, akik, illetve amelyek a többi között a textilipari, halászati, kézműipari és információs technológiai ágazatokban folytatnak kereskedelmet a kommunista állammal.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Kálnoki Kis Attila: Nagy megtiszteltetés, hogy a magyar sportot, azon keresztül a hazámat szolgálhatom

Egyéb egyéni
2026.05.25. 08:26

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
2026.05.24. 09:57

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
2026.05.21. 15:46

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
2026.05.20. 14:27

Íjász Európa-bajnokság: búcsúzott a magyar vegyes páros az olimpiai kategóriában

Egyéb egyéni
2026.05.20. 11:49

Íjász Európa-bajnokság: Balogh Mátyás 12. a rangsorolóban

Egyéb egyéni
2026.05.19. 13:26

NS-infó: Kulcsár Krisztián lesz a sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
2026.05.13. 20:59
Ezek is érdekelhetik