Universiade: a férfi kosarasok kikaptak; két negyedik hely

MTI MTIMTI MTI
2017.08.24. 14:20
Halász Bence kalapácsvetésben, Banda Árpád íjászatban lett negyedik a Tajvanon zajló universiadén.

A viadal honlapjának beszámolója szerint – az U23-as Európa-bajnok, a londoni felnőtt vb-n 11. – 20 éves magyar atléta harmadik kísérletére 73.79 métert dobott, s ezen az eredményén már nem tudott javítani. A számot a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdek nyerte meg.

Az íjászok versenyében Banda Árpád – aki a kvalifikációt 671 körrel a negyedik helyen zárta – a kieséses szakaszban indiai, moldovai és kazah ellenfelét legyőzve bejutott a legjobb négy közé, ahol előbb az elődöntőben, majd a bronzmérkőzésen dél-koreai riválistól kapott ki. Utóbbi összecsapáson ráadásul az 2011-ben és 2015-ben is világbajnok Kim Vu Dzsin volt az ellenfele, aki tavaly a riói olimpia rangsoroló versenyében világcsúcsot ért el.

Úszásban Gyurta Gergely 800 méter gyorson 7:58.22 perces idővel hatodikként csapott célba.

A tekvondós Gonda Evelyn a 62 kilogrammos súlycsoportban két győzelem után a negyeddöntőben búcsúzott, ezzel ötödikként zárt.

A Koncz Barnabás, Madarász Gergely teniszpáros a legjobb 16 között kiesett, mivel 6:2, 6:2-re kikapott az ötödik helyen kiemelt japán duótól.

A férfi kosárlabda-válogatott negyedik fellépésén harmadszor maradt alul. Csütörtökön a lettektől kapott ki, az A-csoport záró fordulójában a mexikóiakkal csap össze pénteken.

UNIVERSIADE
FÉRFI KOSÁRLABDA, A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Lettország–Magyarország 78–65 (16–22, 19–16, 10–12, 33–15)
A legjobb magyar dobók:
Bognár 13, Wirth 11, Polyák 11

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
15 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
16 órája

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
17 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
17 órája

Halász Bence és Szabados Ármin is bejutott az Európa-bajnoki döntőbe

Atlétika
2026.08.10. 12:02

Az elmúlt évek legnagyobb tesztje előtt áll a magyar atlétika

Atlétika
2026.08.09. 20:46

Emlékezetes párharcokkal teli atlétikai Eb-re van kilátás

Atlétika
2026.08.09. 09:07

Birmingham csillagai lehetnek – az atlétikai Eb 10 legnagyobb alakja

Képes Sport
2026.08.08. 12:25