NS: Kubica a Ringen körözött; „Verhetetlen vagyok!” – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.02. 23:56
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Ma este telt ház szurkol Felcsúton a Videoton továbbjutásáért. A fehérvári csapat egygólos hátrányból, azaz korántsem reménytelen helyzetből várja a Bordeaux elleni Európa-liga-selejtező visszavágóját, nem csoda hát, hogy a hazaiak fogadkoznak, igyekeznek megragadni a pillanatot. Pietsch Tibor Marko Nikolicsot, a csapat edzőjét kérdezte, aki szerint forró szívre és hideg fejre lesz szükség a franciák ellen

Hőség van? Hajnalban edzenek! Bódog Tamásnak nem ez az első meglepő húzása, amióta külföldről hazatérve leült a diósgyőri kispadra. A nyári kánikula kicselezését célzó újításáról Busai Attilát, a DVTK középpályását kérdeztük, és persze megnéztük, hogy más csapatoknál mi a módi, ha negyven fokhoz közelít a levegő hőmérséklete

Nagy Viktort természetesen még mindig nyomasztják a horvátok elleni meccsen történtek, csak abban bízik, idővel könnyebb lesz, bár saját bevallása szerint nem aludt túl jól a szombati döntő óta, éppen ezért ráfér a családi nyaralás. Vízilabda-válogatottunk kapusát Rác Benedek Balázs kérdezte

„Verhetetlen vagyok!” – jelentette ki Usain Bolt, akinek az önbizalmával továbbra sincs gond, s bár nincs a legjobb formában, a motorbalesetben elhunyt barátjáért is nyerni akar utolsó világbajnokságán a jamaicai sprinter

Robert Kubica a Ringen körözött!
A 2011-ben balesetet szenvedő lengyel pilóta két teljes versenytávot tett meg a pályán gond nélkül, s mint mondja, ha itt helyt tudott állni, máshol nem lehet probléma. Zsoldos Barna interjúja

A tengerentúli sportokkal foglalkozó Amerika-mellékletünk tartalmából: Miként lesz egy amerikai futballban sikerekre vágyó, aztán lacrosse-t játszó olaszból az amerikai labdarúgás legeredményesebb alakja? – ezt csak Bruce Arena tudja; Az biztos, hogy Clevelandből lelép, de hol köthet ki az NBA egyik legjobb irányítója, Kyrie Irwing?; NHL: Ryan Johansen is Nashville-ben marad, a nagydöntős Preds változatlanul nagyon erős lesz
Ma este telt ház szurkol Felcsúton a Videoton továbbjutásáért.
A fehérvári csapat egygólos hátrányból, azaz korántsem reménytelen helyzetből várja a Bordeaux elleni Európa-liga-selejtező visszavágóját, nem csoda hát, hogy a hazaiak fogadkoznak, igyekeznek megragadni a pillanatot. Pietsch Tibor Marko Nikolicsot, a csapat edzőjét kérdezte, aki szerint forró szívre és hideg fejre lesz szükség a franciák ellen

Hőség van? Hajnalban edzenek! Bódog Tamásnak nem ez az első meglepő húzása, amióta külföldről hazatérve leült a diósgyőri kispadra. A nyári kánikula kicselezését célzó újításáról Busai Attilát, a DVTK középpályását kérdeztük, és persze megnéztük, hogy más csapatoknál mi a módi, ha negyven fokhoz közelít a levegő hőmérséklete

Nagy Viktort természetesen még mindig nyomasztják a horvátok elleni meccsen történtek, csak abban bízik, idővel könnyebb lesz, bár saját bevallása szerint nem aludt túl jól a szombati döntő óta, éppen ezért ráfér a családi nyaralás. Vízilabda-válogatottunk kapusát Rác Benedek Balázs kérdezte

„Verhetetlen vagyok!” – jelentette ki Usain Bolt, akinek az önbizalmával továbbra sincs gond, s bár nincs a legjobb formában, a motorbalesetben elhunyt barátjáért is nyerni akar utolsó világbajnokságán a jamaicai sprinter

Robert Kubica a Ringen körözött!
A 2011-ben balesetet szenvedő lengyel pilóta két teljes versenytávot tett meg a pályán gond nélkül, s mint mondja, ha itt helyt tudott állni, máshol nem lehet probléma. Zsoldos Barna interjúja

A tengerentúli sportokkal foglalkozó Amerika-mellékletünk tartalmából: Miként lesz egy amerikai futballban sikerekre vágyó, aztán lacrosse-t játszó olaszból az amerikai labdarúgás legeredményesebb alakja? – ezt csak Bruce Arena tudja; Az biztos, hogy Clevelandből lelép, de hol köthet ki az NBA egyik legjobb irányítója, Kyrie Irwing?; NHL: Ryan Johansen is Nashville-ben marad, a nagydöntős Preds változatlanul nagyon erős lesz

 

Legfrissebb hírek

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
8 órája

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57