Súlyemelés: doppingellenes program Ajánéktól a NOB-nak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.08. 16:58
Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) eltökélt abban, hogy megvédje a tiszta sportolókat, s egyben megfeleljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingellenes elvárásainak – hangsúlyozta Aján Tamás, a szervezet elnöke nyílt levelében, amelyet az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portál közölt.

„Ahogy a múltban is tettük, olyan módszereket keresünk, amelyek még tovább erősítik doppingellenes programunkat, s még szélesebb lehetőségeket kínálnak a dopping felszámolásához” – idézi a weboldal az IWF május végén újraválasztott első emberét. Aján kiemelte: az összes érdekelt fél összefogására és közös munkájára szükség van a dopping visszaszorításához, hiszen a nemzetközi szövetség intézkedései, legyenek bármilyen szigorúak is, önmagukban nem fognak eredményre vezetni.

A sportág doppingfertőzöttsége miatt a NOB egy hónapja figyelmeztetésben részesítette az IWF-et. Thomas Bach NOB-elnök azt mondta, a súlyemelést akár ki is zárhatják a 2024-es játékokról, ha az IWF idén decemberig nem dolgoz ki hatékony programot a dopping elleni harcra.

Aján Tamás kifejtette, a szükséges lépések megvizsgálására létrehozott munkacsoportok az IWF végrehajtó bizottságának szeptemberi rendkívüli ülésén, valamint novemberben, az anaheimi világbajnokság előtt tesznek majd javaslatokat. A NOB-nak decemberben fogja benyújtani programját az IWF.

A honlap emlékeztet arra, hogy a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián súlyemelőktől levett minták újraelemzése során 49 bizonyult pozitívnak. Közülük harmincan érmesek voltak: 2008-ból 16-an, négy évvel későbbről 14-en vesztették el dobogós pozíciójukat tiltott szerek használata miatt.

Az insidethegames megemlíti: a brit fővárosban a férfiak 94 kilogrammos súlycsoportjában eredetileg kilencedik helyezett lengyel Tomasz Zielinski immár harmadiknak vallhatja magát, miután az előtte végzettek sorra megbuktak a későbbi vizsgálatokon. Az Európa-bajnok Zielinski a tavalyi riói ötkarikás játékokon nem versenyezhetett, miután pozitív mintát adott az olimpia előtt.

 

Legfrissebb hírek

Hét orosz is indulhat a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 11:39

Los Angeles 2028: tíz helyett 12 kategória lesz a súlyemelőknél, de az összlétszám nem nő

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:34

Súlyemelés: tömegével írták át a korosztályos csúcslistákat

Utánpótlássport
2025.09.22. 18:31

Gyász: elhunyt az Eb-bronzérmes súlyemelő, Lénárt Ferenc

Egyéb egyéni
2025.09.15. 11:37

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2025.09.12. 19:33

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
2025.09.12. 07:39

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07

Súlyemelés: madridi Eb-vizsgán a serdülő és ifjúsági korú ígéretek

Utánpótlássport
2025.07.22. 17:03
Ezek is érdekelhetik