Öttusa: öt magyar jutott be a kecskeméti döntőbe

MTI MTIMTI MTI
2017.05.05. 20:48
Öt magyar öttusázó jutott a férfiak versenyének vasárnapi döntőjébe a kecskeméti világkupa-viadalon.

A vk-sorozat harmadik állomásának második napi selejtezőjében három csoportban zajlottak a küzdelmek, mindháromban 26 versenyző – köztük négy-négy magyar – szerepelt. Az első nyolc-nyolc hely ért automatikusan döntőt, míg további 12 öttusázó a pontszáma alapján biztosította helyét a legjobbak között.

Az idei első vk-n, Los Angelesben győztes Demeter Bence az A-csoportban hatodik lett, Horváth Norbert a B-ben első, míg Kasza Róbert a C-ben ötödik. Rajtuk kívül pontszáma alapján Demeter Gergely és Harangozó Bence jutott még a fináléba a nemzetközi szövetség honlapja szerint.

A hazai legjobbak közül sérülés miatt hiányzott az egyéniben 2009-ben világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Európa-bajnok Marosi Ádám.

A verseny szombaton a nők döntőjével folytatódik – a mezőnyben Kovács Saroltával, Alekszejev Tamarával és Zs. Tóth Annával -, majd következik a férfiak fináléja, hétfőn pedig a vegyes váltó.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30