Birkózás: Szombathelyen 20 ország 124 versenyzőjét várják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.21. 14:12
Címkék
A kötöttfogású birkózók hétvégi Magyar Nagydíjára 20 ország 124 versenyzőjét várják a szombathelyi szervezők, a jövő héten keddtől vasárnapig ugyanott sorra kerülő U23-as Európa-bajnokságra pedig 35 országból 368 versenyző, valamint 150-200 edző, illetve hivatalos kísérő érkezik.

Puskás Tivadar polgármester a keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Szombathely már több mint egy évtizede örömmel házigazdája és anyagi támogatója rangos birkózóversenyeknek, megtiszteltetésnek tartják, hogy évről évre náluk köszönthetik a sportág hazai és nemzetközi legjobbjait.

Komáromi Tibor, a Magyar Birkózószövetség szakmai alelnöke bemutatta az U23-as versenyre készült aranyérmet, majd úgy fogalmazott, „minél többet szeretnénk az érmekből itthon tartani”, konkrétan pedig három-öt dobogós helyezés kiharcolását nevezte meg célként.

Sike András, a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya elmondta: már december végén megkezdték az alapozást, két edzőtáborozáson vettek részt Tatán, illetve Dunavarsányban, majd februárban az első válogatóverseny után az első csapat Fehéroroszországban készült, utána az országos bajnokság, aztán két nemzetközi verseny következett, s ezek közül a zágrábin sikerült két aranyat is nyerni, Lőrincz Viktor (85) és Lám Bálint (130) jóvoltából.

Hozzátette: jelenleg a felnőttválogatott és az U23-as csapat tíz ország képviselőivel együtt három héten át Tatán edzőtáborozik, ahol rengeteg mérkőzést vívnak egymással, s várhatóan mindkét keret hiánytalanul ott lesz a szombathelyi versenyeken.

A világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Péter (80 kg) a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: jól sikerült a felkészülés, mindenképpen érmeket szeretnének szerezni Szombathelyen.

Szilvássy Erik, aki tavaly a kötöttfogásúak 85 kg-os súlycsoportjában aranyat nyert az U23-as Eb-n, szintén bizakodóan nyilatkozott, s jelezte: szeretné megvédeni a címét. Kalmár Attila, a verseny technikai lebonyolítását végző Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a két verseny ideje alatt több mint ezer fő étkeztetéséről, utaztatásról, elszállásolásáról kell gondoskodniuk a helyszín berendezése és üzemeltetése mellett, de mindezekben a korábbi években már kellő gyakorlatra tettek szert.

A közönség számára fontos információként jegyezte meg, hogy mind a kötöttfogású Magyar Nagydíj – amely egyben Polyák Imre-emlékverseny –, mind pedig az U23-as Eb ingyenesen tekinthető meg Savaria Arénában.

 

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik