Birkózás: a jövő évtől új szabályok lépnek érvénybe

2017.03.18. 15:49
Új szabályokat vezet be 2018-tól a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW).

Pénteki ülése után a szervezet arról tájékoztatta a nemzeti szövetségeket, hogy fogásnemenként a jelenlegi nyolcról tízre emeli a súlycsoportok számát, az új súlyhatárokat pedig az augusztusi párizsi világbajnokságon véglegesítik. A technikai bizottság módosító javaslata 2018. január elsején lép életbe.

A súlycsoportváltozások mellett újdonság lesz az is, hogy a kategóriák versenyeit nem egy, hanem két nap alatt bonyolítják majd le. A második napon, amikor a döntőket rendezik, újabb mérlegelést tartanak, ezzel azt szeretnék elérni, hogy a sportolók a rajt előtt ne akarjanak extrém módon súlyt veszteni, majd a gyors fogyasztással leadott kilókat pótolni, mert ez egészségtelen.

Az UWW tervei szerint bevezetnek egy kiemelési ranglistát is, amellyel megakadályozzák, hogy a vb-ken a favoritok a verseny korai szakaszában találkozzanak egymással.

A 2018-as birkózó-világbajnokságot Budapest rendezi.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
22 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33