Álmatlanul – Deák Zsigmond jegyzete

Kollégám, barátom, egykori kiváló válogatott sportoló, amikor az aluljáróban a Momentum Mozgalom aktivistái leszólították, mondván, jöjjön aláírni, csak néhány perc az egész, azt válaszolta: „Lehet, hogy nektek néhány perc az olimpia, de nekem az egész életem!" Másik, baloldali „bekötésű" haverom, noha diplomás közgazdász, és multinál dolgozik, a megvalósíthatósági tanulmányt készítő világhírű PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló céget úgy jellemezte, mint amelyik úgy táncol, ahogy a kormány fütyül. Csak azért, mert olyan munkát adott ki, amely a nevében hordozza: megvalósítható a 2024-es budapesti olimpia.

Az eseményhez való hozzáállást jól modellezte ez a két példa. Olyan ember bőven van, akinek élete álma valósult volna meg a hazai ötkarikás játékokkal, olyan viszont nyilván nincs, aki azzal kelt és feküdt születése óta, hogy ne rendezzünk olimpiát.

A politikai meggyőződés azonban nagy úr, és aki oda akart vágni a jelenlegi kabinetnek, annak valóban megért néhány percet az a bizonyos aláírás, hiszen nem értette, nem érezte, hogy ez nemzeti ügy lenne, sőt, előfordulhat, számára ismeretlen maga a fogalom is.

Kérdés, hogy ebben a szituációban miért kellett ekkora jelentőséget tulajdonítani a szignóknak, hiszen megosztott társadalmunkban tetszőleges témában egészen bizonyosan össze lehet gyűjteni egy népszavazásnyi aláírást, ha azt az egyik politikai oldalhoz lehet kötni a másik kárára. Az olimpia kapcsán persze nonszensz, hogy a kandidálás célegyenesében kellett ilyesmivel foglalkozni, a Momentum nem is árult zsákbamacskát, a mozgalom számára az öt karika elleni akció afféle főpróba volt a párttá válás útján.

Szerdán mindenesetre a fővárosi közgyűlés még nem vonta vissza a kandidálást, ám este a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB-elnök találkozóján az a közös elhatározás született, hogy Magyarország visszalép, mert egy elhúzódó, vereségre ítélt pályázat súlyos presztízsveszteség lenne.

Politikai szempontból talán logikus döntés született, de az is felvetődik: közéletünknek, egyáltalán életünknek valóban ennyire fajsúlyos tényezői-e azok, akik, mint általában, ezúttal is nemet mondtak, tagadtak, köpönyeget forgattak, ráadásul cselekvés és konkrét alternatíva nélkül? És ne legyünk naivak, nemzeti egység híján, az így sem elkerülhető presztízsveszteséggel kalkulálva 2028-ban és 2032-ben sem lesz budapesti olimpia. Igaz, szóba sem került.