Vívás: Szatmári jó formában, de fejben erősödni akar

Vágólapra másolva!
2016.12.05. 13:56
A kardozó Szatmári András élete legjobb felnőtt világkupa-eredménye után is úgy érzi, fejben sokat kell még fejlődnie, hogy a világ közvetlen élmezőnyébe kerüljön.

A Vasas 23 éves, csapatban világbajnoki ezüstérmes vívója a Győrben rendezett Gerevich-Kovács Kárpáti vk-viadalon a selejtezőből indulva egészen az elődöntőig menetelt, s lett végül harmadik.

„Örülök, hogy hazai közönség előtt sikerült megszereznem a harmadik helyet” – mondta hétfőn Szatmári az M4Sport Sportreggeli című műsorában, hozzátéve, hogy kifejezetten hosszú hétvégén van túl. Pénteken a selejtezőben a csoportkör után még egy asszót vívott a főtábláért, amelyen aztán szombaton öt mérkőzésen lépett pástra, vasárnap pedig a csapatversenyben szerepelt.

A legértékesebb siker a világranglista-vezető dél-koreai Kim Jung Hvan elleni volt Szatmári számára, aki a 32 között hatalmas csatában győzte le olimpiai bronzérmes ellenfelét. Mint mondta, úgy lépett pástra, hogy nincs veszítenivalója, s az asszó során fizikálisan és mentálisan is összeszedett volt.

„András szellemesen és jól vívott, az áprilisi csapat-világbajnokságon mutatottnál sokkal jobb teljesítményt nyújtott, lendületesebb volt és szépen váltogatta akcióit” – méltatta a sportolót Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány.

Az országos bajnokságon egy hete aranyérmes Szatmári megemlítette, hogy Győrben sikerült fejben is erősnek lennie, ám továbbra is úgy érzi, hogy elsősorban mentálisan kell fejlődnie, ott van még komoly lemaradása a legjobbakkal szemben.

A fiatal kardozó beszélt a nyári edzőváltásáról is. Mint mondta, a sikertelen olimpiai kvalifikációt követően úgy érezte, változtatnia kell.

„Környezetváltásra volt szükségem. Remélem, jó döntést hoztam, most úgy néz ki, igen, de egy hosszú folyamat elején járunk, fokról fokra szeretnék menni előre” – utalt a Gárdos Gábor trénerrel megkezdett közös munkára.

Udvarhelyi Gábor ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy a versenyzőknek kell határozniuk arról, kivel dolgoznak együtt, s a döntésüket el kell fogadni.

A vasárnapi csapatversenyben hatodik helyen végzett a Szatmári, Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összeállítású együttes, mely előbbinek, illetve a kapitánynak is csalódást jelentett, ugyanakkor mindketten úgy vélték, nem történt tragédia.

„Egyértelműen érmet vártam, de ilyen néha előfordul. Én azt hiszem, hogy ebben a csapatban nagyon sok van, s a következő olimpiára egyértelmű elvárás a kijutás a kardválogatottal szemben” – jegyezte meg Udvarhelyi Gábor.

Legfrissebb hírek

„Sokkal többet láttam magamban akár Párizsban, akár Tokióban” – Szatmári András az olimpiai szereplésről

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:28

Vívás: négy magyar a 64 között a férfi kardozók tuniszi GP-viadalán

Egyéb egyéni
2025.01.11. 15:47

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

„Mindig jó fiú voltam” – interjú Szatmári Andrással

Képes Sport
2024.09.30. 12:54

„Öltönyben vagyok, nem fogok itt vadulni. De ha a B-középben lennék, akkor igen.”

Párizs 2024
2024.09.11. 12:38

Rabb Krisztián: Los Angelesben jön az arany, én addig nem állok meg!

Párizs 2024
2024.08.05. 09:17

Hazaért három ezüst és egy bronz – a szurkolók a Kopaszi-gáton várták a négy olimpiai érmest

Párizs 2024
2024.08.04. 19:53

Videó: így lett ezüstérmes a férfi kardcsapat

Párizs 2024
2024.07.31. 21:55
Ezek is érdekelhetik