Rövid pályás gyorskorcsolya vk: nincs magyar érem szombaton

Vágólapra másolva!
2016.12.17. 12:39
A rövid pályás gyorskorcsolyázók dél-koreai Kangneungban zajló világkupaversenyének szombati napja nem hozott magyar érmet.

Egyedül Liu Shaolin Sándor jutott be az A döntőbe, ahol 1500 méteren ötödik helyen haladt át a célvonalon. Az 500 méter világbajnokának szereplésén túl még két női versenyző került a kisfináléba: 1000 méteren Jászapáti Petra futamában harmadik, összességében hetedik lett, míg 1500-on Keszler Andrea negyedikként ért célba, így a 10. helyen zárt.

A nap krónikájához tartozik, hogy a múlt héten Sanghajban győztes Liu Shaoangot 1000 méteren az elődöntőben kizárták, míg az 5000 méteres férfiváltó könnyedén jutott fináléba, a 3000 méteres női staféta pedig kisdöntőbe került, miután hatalmas küzdelemben alulmaradt a holland és kínai négyessel szemben.

A 2018-as, pjongcsangi téli olimpia tesztversenyén vasárnap 500 és még egyszer 1000 méteren küzdenek meg a versenyzők, továbbá a váltók döntőire kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
16 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
2026.02.05. 11:40

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13
Ezek is érdekelhetik