Videó: hihetetlen dráma – az arany kapujában rosszul lett, testvére lökte be a célba

Vágólapra másolva!
2016.09.19. 11:49
null
A testvéri szeretet ereje – Alistair és Jonny Brownlee (Fotó: AFP)
Íme, egy újabb példa arra, hogy a sport írja a legdrámaibb forgatókönyveket! A triatlon-világsorozat (World Series) utolsó, mexikói versenyén a Rióban ezüstérmes Jonny Brownlee „karnyújtásnyira” volt az aranyéremtől, ám nem sokkal a cél előtt, futás közben rosszul lett és lelassított. A brit versenyzőt testvére, az idei olimpián aranyérmes Alistair „felkarolta és bevonszolta” a célba – igaz, a bajnoki cím így a spanyol Mario Moláé lett.

A Cozumelben rendezett utolsó állomáson a Brownlee fivérek remek tempót diktáltak az úszás és a kerékpározás során, így Jonnynak jó esélye volt az összetett bajnoki cím megszerzésére. Ehhez csupán az kellett, hogy a brit megnyerje a 10 kilométeres futást, a rivális Mola pedig a harmadiknál rosszabb helyen végezzen.

Jonny Brownlee egészen az utolsó kilométerig az élen haladt, amikor a hőség következtében rosszul lett és szédelegni kezdett. Eközben az addig második helyen futó dél-afrikai Henri Schoeman megelőzte, majd harmadikként haladó testvére is beérte, ám a kétszeres olimpiai bajnok Alistair nem hagyta ott két évvel fiatalabb öccsét, s „magával vitte” egészen a célig, ahol átlökte őt a célvonalon.

We thought we had seen it all from the Brownlee brothers, but then THIS happened! #brotherlylove #WTSCozumel

A sorozatot így az ötödikként célba érő Mola nyerte meg – csupán négy ponttal megelőzve a riói másodikat.

„Ha a célban nem várt volna rá orvosi segítség, halálközeli állapotba kerülhetett volna. Természetes emberi reakció volt részemről, de bárkiért megálltam volna segíteni, nemcsak a testvérem miatt. Sajnálom, hogy az az idióta nem tudta jobban beosztani az erejét, és megnyerni a versenyt. Az utolsó két kilométert kocogva is megtehette volna” – nyilatkozta Alistair Brownlee a britekre jellemző sajátos humorral fűszerezve.




Legfrissebb hírek

A nemzetközi szövetség elnöke szerint nagy jövő előtt áll a magyar triatlonsport

Egyéb egyéni
2025.07.22. 18:35

Bronzérmes a magyar vegyes váltó a triatlon sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.20. 13:40

Szalai Fanni ezüstérmes, Kropkó Márta két másodpercre a dobogótól

Egyéb egyéni
2025.07.19. 22:30

Rövid távú triatlon ob: Dévay Zsombor és Zelinka Gabriella győzött Tatán

Egyéb egyéni
2025.07.19. 20:18

Triatlon: Szalai Fanni ezüstérmes a melillai junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.19. 13:52

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.07.18. 20:21

A világelitben bizonyított tizenhét évesen Szalai Fanni

Egyéb egyéni
2025.07.17. 09:22

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
2025.07.13. 10:38
Ezek is érdekelhetik