Olimpia 2024: Párizs polgármestere politikai összefogást kér

MTI MTIMTI MTI
2016.09.21. 13:24
Anne Hidalgo párizsi polgármester azt kéri a francia politikai élet szereplőitől, hogy valamennyien sorakozzanak fel a 2024-es olimpiai pályázat mögé.

A szocialista városvezetőt szerdán a szenátus kulturális bizottsága hallgatta meg a kandidálásról, s az ülésen elmondta, csapatával valamennyi elnökjelölttel – jövő tavasszal választanak Franciaországban államfőt – beszélt már és mindannyiuktól azt kérte, hogy nemzeti összefogás jöjjön létre a pályázat kapcsán.

Hidalgo mindehhez hozzáfűzte, hogy a politikai konszenzus fontos része a francia főváros pályázatának, s ezt emelte ki korábban Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is.

Párizs Budapesttel, Los Angelesszel és Rómával van versenyben a nyolc év múlva sorra kerülő ötkarikás játékok és paralimpia rendezéséért.

Róma polgármestere, Virginia Raggi szerdán jelentette be, hogy megvonja a város támogatását a rendezésre benyújtott pályázattól, és ma délután találkozik Giovanni Malagóval, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökével, valamint Luca di Montezemolóval, a római ötkarikás kandidálást irányító bizottság elnökével, majd sajtótájékoztatót is tart az ügyben.

A NOB jövő szeptemberben, Limában választja majd ki a helyszínt.

Legfrissebb hírek

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid öt kilométeren is Eb-ezüstérmes

Úszás
2026.08.05. 10:57

Spanyol siker a női műúszók egyéni technikai versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:24

Olasz aranyérem a műugrók vegyescsapat-versenyében a vizes Eb-n

Úszás
2026.07.31. 16:25

Fokozott biztonsági intézkedések Párizsban – négy éve 167 embert vettek őrizetbe a marokkóiak elleni meccs után

Foci vb 2026
2026.07.09. 14:39

Gyémánt Liga: Duplantis diadala, Lyles és Bol második lett Párizsban

Atlétika
2026.06.28. 20:42