Sznúker-vb: maratoni csata, Selby vezet a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.02. 01:33
Mark Selby 10–7-re vezet a sheffieldi sznúker-világbajnokság döntőjének első napja után a kínai Ting Csün-huj (angolul Ding Junhui) ellen. Az egyik fél 18. nyert frémjéig tartó összecsapás hétfő délután folytatódik.


Selby zseniálisan kezdte a döntőt, már 6–0-ra is vezetett. Az angol, aki 2014-ben már volt világbajnok, brékerős frémekkel húzott el kínai vetélytársától (91-es, 76-os és 120-as pontsorozatot is lökött), aki első ázsiai versenyzőként jutott el az utolsó meccsig.
Selby zseniálisan kezdte a döntőt, már 6–0-ra is vezetett. Az angol, aki 2014-ben már volt világbajnok, brékerős frémekkel húzott el kínai vetélytársától (91-es, 76-os és 120-as pontsorozatot is lökött), aki első ázsiai versenyzőként jutott el az utolsó meccsig.

Azonban Ting Csün-huj elkerülte a teljes összeomlást, és ezután megkezdte a felzárkózást. Egyrészt megnyerte a délutáni szakasz utolsó két játékát, majd 3–1-re az esti folytatás első részét. Így máris 7–5-re alakította az állást.

A továbbiakban többnyire hosszú frémeket játszottak, és ebben már a fáradtság is közrejátszott. A vasárnapra tervezett 17 frémes sorozat magyar idő szerint nem sokkal éjjel fél kettő előtt ért véget Selby háromfrémes előnyével.

Folytatás hétfőn 15 órakor.

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
DÖNTŐ

Ting Csün-huj (kínai)–Mark Selby (angol, 2.) 7–10

A döntő az egyik fél 18. nyert frémjéig tart.

 

Legfrissebb hírek

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
19 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:05

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:49

Egyenlített a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.28. 19:57

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
2026.04.27. 19:56

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 22:15

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
2026.04.25. 23:05
Ezek is érdekelhetik