NS: néha vannak szomorú győztesek is – hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.01. 23:06
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Hiába győzött a Puskás Akadémia, az ugyancsak három pontot szerző Vasas maradt az élvonalban. Érdekesen alakult az NB I utolsó fordulója – született potya gól, volt dráma is bőven, végül a Puskás Akadémia kiesett, a bajnok Ferencváros mögött pedig a Videoton és a Debrecen végzett a dobogón. Tudósítások, vélemények, nyilatkozatok, azaz minden, amit az NB I 33. játéknapjáról tudni érdemes.

A hétvégén nagyüzem volt a kézilabdázóknál. A Veszprém férficsapata – miként arra számítottunk – sorozatban harmadszor jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Ledolgozható hátránnyal várják az újvárosi hölgyek a visszavágót az EHF-kupában, idehaza pedig a Győr különösebb gond nélkül szerezte meg a Magyar Kupát.

Férfi vízilabdázóink is a Bajnokok Ligájában vitézkedtek, s az utolsó előtti csoportkör után már jól látszik, hogy az Egernek nyernie kell ahhoz Pireuszban a záró körben, hogy a hatos döntőben elkerülje a Szolnokot.

Rosberg él az eséllyel, sorozatban hetedik győzelmét szerezte a Mercedes német pilótája, miközben csapattársának, a brit Hamiltonnak – aki az idén nem Fortuna kegyeltje – újabb technikai problémával kellett megküzdenie. Az Orosz Nagydíj utózöngéi Zsoldos Barna tálalásában.

Pénteken kezdődik a jégkorong-világbajnokság, válogatottunk szombaton pályára lép a szlovákok elleni meccsen, szóval éppen itt volt az ideje, hogy összeszedjük mindazt, amit az oroszországi tornáról tudni érdemes. A négyoldalas mellékletünk tartalmából: Aki ott volt Szapporóban, Svájcban, Krakkóban, és Péterváron is ott lesz: interjú Tokaji Viktorral; Variációk a bentmaradásra: részletes ellenfélelemzés friss információkkal, statisztikákkal; Arcképes játékos- és stábbemutató, valamint kitekintés a moszkvai csoportra.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
19 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
Tegnap, 0:35

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57