Birkózás: Lőrinczék újra a Körcsarnokban készülnek Rióra

MTI MTIMTI MTI
2016.01.30. 15:16
Szombaton ünnepélyes keretek között ismét birtokba vehették a birkózók a Körcsarnokot, amelyen az elmúlt hónapokban azbesztmentesítési munkálatokat végeztek.

Tavaly tavasszal derült ki, hogy egészségre ártalmas anyagot is tartalmaz a létesítmény tetőszerkezetének szigetelése. A 70 millió forintba kerülő mentesítési munkálatokat novemberben kezdték el a szakemberek, és két hónap alatt fejezték be.

Amint azt a kivitelező a szövetség honlapjának ismertette, nem cserélték ki az azbesztet tartalmazó szigetelést, hanem impregnálták, majd egy vékony, rugalmas fóliafelülettel vonták be, amely megakadályozza, hogy a káros anyagokat tartalmazó por a levegőbe kerüljön. Ezt a technológiát már több helyen sikerrel alkalmazták, például a Körcsarnok egyik „ikertestvérénél”, az egri Városi Sportcsarnoknál.

Az ünnepélyes átadást követően az utánpótláskorú birkózók vették birtokba az arénát, amelyben a juniorok csapatbajnokságát rendezik meg szombaton.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a csarnok károsanyag-tartalma nem várt többletmunkát igényelt, ennek ellenére a birkózók az elmúlt időszakban is nagyon keményen dolgoztak, és mostantól ismét használhatják a Körcsarnokot is.

Az elnök azt is jelezte, hogy a magyar birkózóktól hét-nyolc riói olimpiai kvóta megszerzését várja el a szövetség. Az ötkarikás játékokra eddig csak a kötöttfogásúak között szereplő Lőrincz Viktor kvalifikálta magát.

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23