Díjátadás: a Nemzeti Színházban lesz az M4 Év Sportolója Gála

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.15. 14:12
Címkék
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) új helyszínen, a Nemzeti Színházban rendezi meg január 14-én 20 órától a legjobb sportolókat 58. alkalommal díjazó éves ünnepséget.
Az MSÚSZ honlapjának keddi beszámolója szerint az az M4 Év Sportolója Gála néven megújuló díjkiosztó névadó főszponzora a közszolgálati média új sportcsatornája, az M4 Sport, amely élőben

közvetíti az eseményt.

A gála hagyományos partnere a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amely idén is támogatója a rendezvénynek, az Év Férfi Sportolója-díj átadója Borkai Zsolt MOB-elnök lesz. Ezúttal a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat üzenetét is tolmácsolja majd a program, és a szervezők a 2017-es vizes világbajnokság népszerűsítésére is igyekeznek felhasználni az eseményt, amelyet hagyományosan támogat a sportért felelős államtitkárság is.

A szervezők ígérete szerint a korábbiaknál nagyobb súllyal jelenik meg a műsorban a labdarúgás, amit a futball népszerűsége, képviselőinek magas aránya a sportolók között, és a hosszú idő után újra kivívott Európa-bajnoki részvétel indokol.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége a tavaszi tisztújító közgyűlés döntéseinek megfelelően alakította át a gála koncepcióját és a díjazás rendszerét. Továbbra is az MSÚSZ tagsága választja meg a 2015-ös esztendő férfi és női sportolóját, csapatát és edzőjét, megszűnik azonban a szövetségi kapitányok kategóriája, ők is az edzők között versenyeznek, ahogyan 1995 előtt. Mostantól ugyancsak a sportújságírók döntenek az Év Labdarúgójáról, valamint az év fogyatékos női és férfi sportolójáról, csapatáról, fogyatékosokkal dolgozó edzőjéről.

Az internetes szavazás december 17-től január 4-éig tart, és az MSÚSZ tagjai vehetnek benne részt. A gálán átadják majd az MLSZ és az MSÚSZ életműdíját, és díjazzák az Év Gólját is. A különböző kategóriákban az MSÚSZ elnöksége tízes listát állapít meg, a tagok a tíz közül az általuk legjobb háromnak gondolt jelöltre szavazhatnak. A szavazás dobogósait – sorrend nélkül – a január 5-én tartandó sajtótájékoztatón jelentik be a szervezők, és minden kategóriából az első három helyezett lesz hivatalos a díjátadó gálára.

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: már 170 ezer forintnál jár az MSÚSZ által meghirdetett árverés

Bajnokok Ligája
2025.06.12. 10:35

NS-jótékonyság: Kovács István által aláírt BL-döntős labda elárverezésével segít az MSÚSZ

Egyéb egyéni
2025.06.05. 16:33

Ismét a Nemzeti Sport nyerte meg a Hoffer-kupát

Minden más foci
2025.05.27. 17:20

MSÚSZ: először rendezték meg külhoni helyszínen a magyar sportújságírók kongresszusát

Egyéb egyéni
2025.05.26. 22:15

Szilágyi Annáé lett a világ legjobb sportképe a fiatal fotósok kategóriájában

Egyéb egyéni
2025.05.14. 10:17

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Emléktáblát avattak a holokauszt MTK-s áldozatainak tiszteletére

Egyéb egyéni
2025.04.16. 20:40

Bölöni életműdíja felrobbantotta a kommentszekciót

Minden más foci
2025.01.14. 14:28
Ezek is érdekelhetik